Natura Bekesiensis - Időszakos természettudományi közlemények 3. (Békéscsaba, 1996)

Varga Zoltán: A Dobozi Sebesfoki-erdő nagylepke-(Makrolepidoptera) faunakutatásának eredményei

nagy folyórendszerei mentén, a „montán" elemekben gazdag aljnövényzetű nagy természetközeli keményfás ligeterdőkben, a hűvösebb posztglaciális klímafázisok során lehatolt az Alföldre is, az említett élőhelyek nagy részének megszűnte után izolált reliktum-populációkat hagyva hátra. Ilyenek ma a Bükk-alján, a Borsodi-sík Sajó-menti részén, a Nyírség keleti peremén (már romá­niai területen), a Szatmári-sík Romániához tartozó ré­szén, illetve a Fekete-Körös mellékén vannak. Eddig a Sebesfoki-erdőben és a Gyula-Városerdő közelében lévő Kőris-erdőben észleltük e fajt, több ízben is; 1994-96 májusában, de mindig csak csekély példányszámban. A kis apollólepke ezen populációi valószínűleg a Nyugat­Erdélyi Szigethegység peremein élő populációkkal áll­hattak összefüggésben, de mára már erősen izoláltak, csekély egyedszámúak és kipusztulástól közvetlenül ve­szélyeztetettek. Mivel előzetes eredményeink arra valla­nak, hogy a Magyar-Középhegység területén élő népes­ségektől eltérő genetikai állományt képviselnek, meg­óvásuk, élőhelyeik megőrzése kiemelkedően fontos fe­ladat volna. Apatura ilia (DENIS & SCHIFFERMÜLLER 1775) - kis szín­játszólepke: Euroszibériai (bicentrikus, diszjunkt) elter­jedésű, nálunk s a legtöbb európai országban is védett faj, amely nálunk a domb- és hegyvidéken még ma is elég általánosan elterjedt. Alföldi előfordulásainak túl­nyomó többsége a nagy, Duna- és Tisza-menti ártéri li­geterdőkre esik. A Tisza-menti ligeterdőkben ma még többfelé nem ritka; legerősebb populációi a felső-Tisza mentén vannak. A bökorfüzesektől kezdve az idős fűz­nyár ligeterdőkig, sőt, a keményfás állományok szegé­41

Next

/
Oldalképek
Tartalom