Natura Bekesiensis - Időszakos természettudományi közlemények 2. (Békéscsaba, 1996)

Molnár Zsolt: A Pitvarosi-puszták és környékük vegetáció- és tájtörténete a középkortól napjainkig

Pécskánál visszavezették a Marosba (Gaál, 1895, Gazdag, 1964), így a Száraz-ér vízhozama és az elöntött terület nagysága lecsökkent. A réti fajok feltűnően kis számából (összesen 8) és a réti generalista fajok hiányából (csak 4 faj) arra következtetünk, hogy a jellemző alföldi láprétek és ártéri kaszálórétek hiányoztak a területről. Csupán a következő fajokat találta meg Jankó János a Száraz-ér mentén: Parnassia palustris, Lathyrus pratensis, Senecio paludosus, Senecio erraticus, Senecio erucifolius, Stellaria palustris. Magassásosokra utaló faj is alig van (Carex gracilis), így előfordulásuk nem valószínű. Voltak viszont ecset- és hernyópázsitos kaszálórétek Alopecurus pratensissel, Beckmannia eruciformissal és Rorippa sylvestris ssp. kernerivel, melyek egy részét kaszálták, másik részét legeltették (III. katonai felmérés). A térségben összkiterjédesüket a gyepterületek 10-20 %-ra tesszük, de tudni kell, hogy a rendelkezésre álló kataszteri adatok csak durva becslést tesznek lehetővé (Tóth, 1992). A pusztai mocsarak növényzetéről és szikességük mértékéről csak bizonytalan adataink vannak, mert ilyenek - a faj lista alapján - nem vagy alig voltak a Jankó által felmért tótkomlósi legelőn). A III. katonai felmérés a Montág-pusztán lévő Nagy-Zsombékot, illetve a Blaskovics-pusztán (akkoriban: Nagykirályhegyesi-pusztán) a mai Liliomost jelöli jelentősebb mocsárnak. Ezekben a mocsarakban "megrekedtek a vizek", és "hol összegyűltek, szoktak elveszni" (Gazdag 1964). Ezek szerint vízi vegetáció nem, csak mocsári növényzet lehetett bennük. Szikesek A forrásmunkák arra utalnak, hogy a vizsgált területen már a lecsapolások előtt is voltak szikes területek. Kitaibel (in 84