Natura Bekesiensis - Időszakos természettudományi közlemények 2. (Békéscsaba, 1996)

Molnár Zsolt: A Pitvarosi-puszták és környékük vegetáció- és tájtörténete a középkortól napjainkig

kus flóralistájából (1886). Ez a flóralista a legkisebb területet feldolgozó flóratanulmány a múlt századi Alföldről. Ennek oka, hogy Borbás Vince, amikor Békés vármegye flórafeldolgozását elkészítette (Borbás, 1881), nem dolgozta fel a Békés vármegyéhez tartozó, de attól földrajzilag elkülönülő Tótkomlós környékét. Jankó János, ezért kiegészítésül felsorolta ennek a 4900 hektáros területnek a részletes flóráját. A tanulmány a főbb vegetációs egységenként tárgyalja a fajokat (Száraz-ér melléke, mezők és rétek, szikes helyek, szántók és tarlók, szőlők és árkok, utak mente, valamint temető), de részletesen nem jellemzi őket. Listája 350 fajt tartalmaz, melyből 322 volt azonosítható. Az akkori vegetáció milyenségére az egyes fajok növényszociológiai preferenciáiból, valamint az ökológiai indikátorértékükből következtettünk. A megállapításokat a térképek, a településmonográfiák és az agrártörténeti leírások segítségével megpróbáltuk a teljes vizsgált területre kiterjeszteni. Az erdők A térségben természetes erdők ekkor sincsenek, de egyre gyakrabban ültetik a "legmagyarabb" fát, az akácot (Horváth, 1881). Bár a tüzelőhiány nagy (csak venyigével, szalmával és náddal, illetve messziről hozott drága fával tudtak tüzelni), erdőket csak a mezőhegyesi kincstári birtokon ültetnek, ott is főleg vadgazdálkodási céllal (1855-ben területük 935 hold), illetve Nagykopáncs határából ismerünk 10 holdnyi, ismeretlen összetételű erdőt (Palugyay, 1855). Horváth Sámuel tótkomlósi lelkész is csak hosszas meggyőző munkával tudta elérni a gyümölcs- és akácfák, valamint a Száraz-ér partján a fűzek és nyárfák telepítését (Horváth, 1881). A Makó környéki erdők is egyre fogytak (1850 körül a határ 0.2 %-át borították, keményfaligetből 165 holdnyi maradt - Palugyay, 1855). A jobb parti erdők "olyan karban vannak, hogy tovább fenntartasz