Natura Bekesiensis - Időszakos természettudományi közlemények 2. (Békéscsaba, 1996)
Molnár Zsolt: A Pitvarosi-puszták és környékük vegetáció- és tájtörténete a középkortól napjainkig
fennmaradhatott volna, mint például a Békés megyei Fás esetében. Az egyetlen fennmaradt név, ami erdő meglétére utalhat: Mező-Kopáncs. Borovszky (1896) szerint a név a harkály szóból származik, mert "valószínűleg nagy számmal volt található", ami erdő meglétére utalna, de a harkályok tömeges előfordulását ezen a tájon - még erdős helyeken is - valószínűtlennek tartjuk. A lágyszárú vegetációról ebből a korszakból nem rendelkezünk adatokkal. A földművelés jellegéből (vad talaj váltó, parlagoló) és a sűrű Árpád-kori régészeti lelőhelyekből arra következtetünk, hogy az ősgyepek már ekkor váltakozva művelés alá kerültek. A XIII. század második felében induló, majd a XIV. században felgyorsuló pusztásodás (kis falvak eltűnése, mezővárosok fejlődése) azonban újra nagy területeken tette lehetővé a pusztai vegetáció regenerálódását. A pusztásodás mélypontja a XVI. század végére, XVII. század elejére tehető, amikor a 15 éves háború harcai nyomán az itt telelő tatár hadak a területet kiélték (Blazovich, 1985). Csanád-megye a XV. században még 15-20 ezer főnyi lakossága 2500-ra csökken (Bohdanecky, 1940). Makó határában a XVI. század második felében a szántóföld "rendkívül gyengének mutatkozik", a város gabonabehozatalra szorult. A mezőgazdaság súlypontja az állattenyésztésen volt (Szakály, 1993). A térség vízrajzi viszonyairól szintén keveset tudunk. Bodnár (1928) szerint a Tisza árvizei néhány deciméter magasak lehettek, amire ő a honfoglalás kori sírok elhelyezkedésé- bői következtet. A Száraz-ér a lecsapolások előtti vízviszonyaihoz képest bővízűbb lehetett, Makónál malom is működött rajta (Szeremlei, 1900; Gazdag, 1964), bár Blazovich (1985) nem talál a víziszállításra utaló adatokat. A Makó környéki mocsarakban még fészkelhetett a daru, amire az utal, hogy 1670 körül a várostól Balassa Imre földbirtokos "40 szál darutollat" követelt a 200 forint adó mellé (Borovszky, 1896). 73