Natura Bekesiensis - Időszakos természettudományi közlemények 13. (Békéscsaba, 2012)
Deli Tamás - Fehér Zoltán: Réslakó csigafajok a Kárpátokban
OXYCHILUS FITZINGER, 1833 A genuszba és tágabb rokonsági körébe tartozó fajok közepesek vagy nagyobb termetűek. Általában szarusárga, fénytelen lapos és széles héjuk, kék testük van, kivéve az Oxychilus depressus fajt, amely majdnem színtelen héjjal és lágyrésszel rendelkezik. Fajaikra jellemző, hogy hűvös, nedves élőhelyeken tenyésznek, többségük ragadozó életmódot folytat. Sziklás területeken leggyakrabban sziklaüregekben vagy sziklapárkányokon a sziklára feltapadva vagy azon mászkálva láthatjuk példányaikat. Általában fajaik nagyobb elterjedésűek, a szűk endemizmus viszonylag ritka a genuszon és a rokon genuszain belül (pl. az Oxychilus montivagus M. von KIMAK.OWICZ 1890; Cellariopsis deubeli [A. J. WAGNER. 1914] fajok kárpáti endemizmusok). Oxychilus depressus (STERKI, 1880) Genuszának egyik legkisebb termetű faja, ugyanakkor a Kárpátokból ismert réslakók között ez a legnagyobb termetű faj. Igen lapos tekercsű, majdnem színtelen héjú állat. Korábban elsősorban barlanglakónak tartották (SOOS L. 1943), később azonban számos más biotópban is megtalálták. Elsősorban a Balkán északabbi részén és a Kárpátokban, valamint az Alpok keleti szegletében fordul elő. Hazánkban is több lelőhelye ismert az Északi-középhegységből (PINTÉR L. - SUARA R. 2004), de meglehetősen ritka, emiatt védett. Kutatásaink azt mutatják, hogy a Kárpátokban általánosan elterjedt, különösen a Déli-Kárpátokban ismert számos előfordulása. Héjaikat általában más, tipikusan réslakó fajokéval szoktuk együtt találni. 62