Natura Bekesiensis - Időszakos természettudományi közlemények 11. (Békéscsaba, 2010)
Kókai Károly - Kotymán László - Mészáros Csaba: A Csanádi puszták emlősfaunája
Csáki Imre természetvédelmi őröktől is. Sajnálatosan sok megfigyelési adat származik az utak mentén elütött állatokról. Ezenkívül ragadozó madárköpet-vizsgálatokat végeztünk 2001-2002-ben a gyöngybagoly, a kuvik [Athene noctua), a réti fülesbagoly [Asio flammeus) és a pusztai ölyv [Buteo rufinus) fajnál, illetve a gyöngybagolynál a 2009- es és 2010-es évben. Mindkét időszakban 2-300-as nagyságrendben dolgoztunk fel köpeteket. Ezek közül természetesen a gyöngybagoly - mint táplálékgeneralista - táplálkozásvizsgálata szolgált a legtöbb információval, de a kuvik köpeteinek vizsgálata is sok érdekes adatot szolgáltatott. Természetesen Kalivoda Béla (KALIVODA B. 2009a, b) vizsgálatai is beépültek ezen írásba. Az 1990-es évek közepéről kerecsensólyom táplálékvizsgálatok is a rendelkezésünkre állnak (KOTYMÁN L. 2005). Dolgozatunkban sajnálatosan alulreprezentáltak a denevérek [Chiroptera), mivel csupán két faj került elő közülük. Mindenképpen szükség lenne alapos és speciális denevérvizsgálati módszerek (hangdetektálás, padlások célzott vizsgálata, esetleg denevérhálózás) alkalmazására. Eredmények Az 1996-2010 közötti, általunk vizsgált időszakban - kiegészítve az azt megelőző két évtizeddel (Nemes, Molnár) - 36 emlősfajt sikerült kimutatni a Csanádi pusztákról (lásd 1. táblázat). Az 5 alkalmi előforduló és a 2 kipusztult fajt leszámítva 27 emlősfaj állandó lakója a vizsgált területnek, amelyek ott szaporodó populációkat alkotnak. Létrehoztuk a nem meghatározható státusú fajok csoportját is, melybe a hermelin és a rőt korai denevér tartozik. E két fajnál bár alkalmi az előfordulás, nem tudjuk behatárolni az eseti előfordulás okát. Mivel a hermelin nem hosszú távú kóborló, nem tudjuk, hogy régen állandó lakó volt-e, amely mostanra eltűnt a területről, vagy ott található ugyan, de nem észlelhető. A rőt korai denevér hosszabb távra is elkóborol (vonul), de nem dönthető el, hogy csak alkalminak tekinthető az előfordulása, vagy létezik kolóniája a környéken, csak senki nem vizsgálta azt. Az egyes emlősfajok helyzetét a következőkben jellemezzük. 29