Kisházi Gusztáv - Kiss A. János - Nagy Szilvia: „Istennek dicsőség-egymásnak segítség!” - Munkácsy Mihály Múzeum Közleményei 8. (Békéscsaba, 2016)

Kisházi Gusztáv: Tűzoltás és tűzoltóság Békéscsabán, 1865-1948 - Tűzoltás és eszközei

hez és nem egyszer előfordult, hogy lovaikat ott kifogva azonnal visszamentek, ahelyett, hogy a hordókkal vizet szállítottak volna.

Pedig a kései tűzjelzés mellett éppen az állandó vízhiány rovására írható az e korra oly jellemző, több házra kiterjedő tűz. Az ásott kutak „oly csekély vizűek, hogy egy-két veder kihúzása után már iszapos víz nyerhető belőlük, mely tűzoltásra fel nem használható fecskendőből, mivel a hengereket csakhamar tönkreteszi”. A lajtokkal történő távolsági víz- szállítás sok időt vett igénybe, részint a lóvontatás szabta menetsebesség, részint a 4-600 literes (8-12 akós) lajt vödrözéssel megtöltése miatt. A lajt hamar kiürült, mert az egy fecskendőről táplált sugár percenként 160-190 liter vizet igényelt. „Nyoc-tíz égő ház eloltására s a környék védelmezésére alig hat lajt hordott vizet s azt is jó messziről, úgy hogy víz hiányában a fecskendők gyakran szünetelni voltak kénytelenek egy újabb szállítmány érkezéséig, közben persze a láng a nagy hőségben egymásután csapott át a szomszédos tetőkre, melyek mentéséről kellő vízmennyiség jelenléte esetén szó lehetett volna s ezáltal 3-4 ház teljes leégése megakadályozható lett volna”. A vízhiányt az I. világháború táján általánosan kiépülő mélyfúrású Northon-kutak és a hozzájuk csatlakozó víztárolótartályok, illetőleg az autószerek megjelenése után a városi tűzoltóságnál rendszeresített 3-4 m3 űrtartalmú vízszállító gépjárművek szüntették meg.

Az 1883-ban már halódó tűzőrségre alapozni nem lehetett. Nehéz helyzetbe került ezért a város, ti. a lakosság éppen azért tartotta távol magát az oltástól, mert a tűzőrLóvontatású tűzoltó szerkocsi

29