Héjjá Julianna Erika: Szabó Ferenc írásainak bibliográfiája 1955-től 2014-ig - Munkácsy Mihály Múzeum Közleményei 7. (Gyula-Békéscsaba, 2016)
Szabó Ferenc pályájáról
10 Szabó Ferenc írásainak bibliográfiája 1955-től 2014-ig rozatot. Figyelmet fordított a helyi, települési és magángyűjtemények szakszerű kezelésére, a kistérségi tájmúzeumok fejlesztésére, ápolta és elmélyítette a hazai és nemzetközi szakmai kapcsolatokat. Tagja volt a Múzeumi Tanácsnak, az MTA Történettudományi Bizottságának, a Szegedi Akadémiai Bizottság mellett működő Történettudományi Szakbizottság magyar történeti munkabizottságának, a Magyar Történelmi Társulatban vezetőségi és választmányi tagsághoz jutott. Szabó Ferenc első publikációja (justh Zsigmond életének és munkásságának emlékei Orosháza környékén) 1955-ben jelent meg. Korai, néprajzi tárgyú írásai az etnográfiai módszerek alkalmazásával, de már kezdettől határozott történelmi látásmóddal születtek. A betyárfolklór-gyűjtés mellett Szabó Ferenc a téma teljes forrásvidékét feltérképezte: a Rózsa Sándorra vonatkozó néphagyományokat, a betyárhistóriákat és a dél-alföldi betyárvilág múltját összegző munkáját levéltári források felhasználásával írta meg. Pályája későbbi szakaszában is szép számmal található néprajzi témaválasztás; a paraszti emlékiratok, a seprűcirok-termesztés, a kútásás-kúthasználat, a csárdák, gazdasági munkásszerződések vizsgálata mind ide sorolhatók. A betyárkérdésből kiindulva jutott el a közbiztonság, utóbb a közigazgatás általános és speciális (külterületi, tanyai igazgatás) kérdései kutatásához. Szabó Ferenc a gazdaság- és társadalomtörténet értő, avatott művelője, ebből a megközelítésből tárgyalta a megye újkori benépesítését, a hivatalkereső nemesség migrációját vagy az Alföld-Fiumei Vasút históriáját is. Gazdaság- és művelődéstörténeti aspektusból foglalkozik nyomdászat- és sajtótörténettel, általa elevenedett meg a Grün-, Réthy-, Kner-, Tevan-féle műhely vagy a békési és orosházi kisebb nyomdák világa. Békés megye irodalmi életének meghatározó alakjai, a népi írók, szociográfusok - Justh Zsigmondtól Szabó Pálon, Darvas Józsefen át Féja Gézáig - pályája, az irodalmi hagyományápolás ugyancsak az életmű jelentős szegmense. A lokális nézőpont, a magas színvonalon művelt település-, megye-, majd régiótörténet-írás Szabó Ferenc publikációi állandó, meghatározó részét képezik. Már 1965-ben a Nagy Gyula szerkesztette Orosháza története és Orosháza néprajza szerzőgárdájához tartozott, az 1970-es évektől pedig agilis szakemberek és helytörténészek közreműködésével már ő maga szerkesztette Békés, Csongrád, Csanád megye településtörténeteit. Az elsők között megjelent Mezőberény- és Vésztő-monográfia méltán vívta ki az országos szakmai körök elismerését is. A helytörténeti összefoglalók kiadását minden esetben körültekintő historiográfiai előtanulmányok előzték meg. Szabó Ferenc ezt a - sokszor kis példányszámban készült, nehezen hozzáférhető - forrásbázist a Bibliotheca Bekesiensis bibliofil kiskönyvsorozat lapjain tárta az olvasóközönség