Galli Károly: Az I. világáború forgatagában - Munkácsy Mihály Múzeum Közleményei 6. (Békéscsaba, 2015)

Ismét menekülnöm kell

Ilyen kedélyes élet folyt a makói tanyákon, csak megzavarta egy sajnálatos esemény. Egyik éjjelen elkötötték Joó János gazda 2 szép lovát az istállóból, pedig a Jóska fiú ott aludt, de azt mondta, ő semmit sem vett észre. Én azonban azt hiszem, hogy nem mert szembeszállni a lókötőkkel, és inkább színlelte az alvást. Az apa nagyon oda volt a két lóért, de hiába figyelték a környékbeli lóvásárokat, nem tudtak a lovaik nyomára akadni. Egyszer egy ebédnél azt mondja Joó János, hogy másnap korán reggel bemegy Makóra. Nekem se kellett több, felkéredzkedtem a kocsira, hogy engem is bevigyen. Ugyanis Hamvai Kovács Pál az érdeklődésemre, hogy hol kaphatnék szállást Makón, azt felelte, hogy a fivére Mihály biztosan kiadná nekem a tisztaszobáját, csak keressem fel. Hajnalban indultunk, mert jó 2 órai kocsiutat kellett Makóig meg­tennünk. Makón felkerestem Hamvai Kovácsékat, ahol Mihály bácsi azonnal rendelkezésemre adta az úgynevezett tisztaszobáját, mely sajnos nem volt külön bejáratú. A szoba nekem megfelelt, bár fűteni nem lehetett, nem lévén benne kályha. Én azonban reggelente elmentem hazulról, és csak késő este mentem haza. Azonnal felkerestem távoli rokonaimat. Lujza néni, aki Wenich Károlyné, Kristóffy Angelika mostoha nagyanyám nővére volt, már munka- képtelen korban magához vette Wenich Amália nagynénémet, a Málcsi nénit, akit Csabáról jól ismertem. Mindketten nagy szeretettel fogadtak, sokszor ebédre is meghívtak. Lujza néni három lányát már régen férjhez adta, sőt már ezek gyermekei is felnőtt nagylányok voltak. így ismertem meg Emma nénit, aki Draskóczy Ede ottani evangélikus lelkész felesége volt. Azonnal rokonuknak fogadtak, gyakran megvendégeltek. Leányuk Miéi nyúlánk, szép arcú, roppant megnyerő, kedves modorú leány volt, hamarosan jó barátok lettünk. Miéivel sokat voltunk együtt. Elvitt asszony barátaihoz. így ismer­kedtem meg dr. Galambos Emil ügyvéd kollégámmal, akivel jó barátságot kötöttem. Hazakerülésem után ügyvédi helyettesítéssel is megbíztam. Lujza néni másik lányától származó unokája volt Cica, már ő is eladósorban volt. Cicáék is többször meghívtak zsúrba, ahol több leányt megismertem. Nagy hatást gyakorolt rám Körmendy Sári, a mezőhegyesi cukorgyár igazgatójának leánya, de csak egyszer láttam, többé nem került a szemem elé. Gimnáziumi tanár barátaimmal a kifőzdében találkoztam, délután sakkoztam velük. Volt Makónak egy jó kávéháza, ahová néha elmentem vacsora után. Ott a társaságban úgy szerepeltem, mint egy Erdélyből mene­kült ügyvéd. Akkoriban minden városban voltak erdélyi menekültek. A kávéházban összejöttem román tisztekkel is, ami egy cseppet sem zavart. 200

Next

/
Oldalképek
Tartalom