Galli Károly: Az I. világáború forgatagában - Munkácsy Mihály Múzeum Közleményei 6. (Békéscsaba, 2015)
Arad, vagy Szeged?
- Milyen szerencse! Éppen fel akartunk keresni, hogy tanácsodat kérjük: - kezdtem a társalgást.- Készséggel! Nektek barátaim mindenben a szolgálatotokra állok. Mit kívántok tőlem? - felelte Náci. Mikor mindent elmondtunk, lemondólag intett a kezével, és csak ezután közölte:- Elkéstetek. Már az ellenkormány nincs itt. Szegedre tette át a székhelyét. Állásra itt nem számíthattok. Hanem adok egy jó tanácsot. Menjetek a kormány után Szegedre. Adok ajánló sorokat Braun Ádám földművelésügyi miniszter barátomhoz, és az majd elhelyez benneteket. Szeged is francia megszállás alatt áll.- Akkor oda tartunk mi is.- Világos, Szegedre kell tovább utaznotok, hiszen ott, abban a sokkal nagyobb városban több lehetőség vár reátok. Kár, hogy Pálmay, volt közjegyző, miniszterelnök barátom, már megbukott, és így csak Braun barátomhoz adhatok ajánló sorokat. Át is adta azonnal a névjegyét a rávezetett soraival, azután így folytatta:- Legyetek nyugodtak. Az én kedvemért bizonyosan megteszi, amit majd kértek tőle. Azt azonban tudnotok kell, hogy elutazni valahova csak engedéllyel szabad. Menjetek a város útlevélosztályához informálódni.- Van a városnál egy jó barátom: dr. Petrán Gyurka, aljegyző. Ahhoz megyünk.- Helyes, jobbat nem is találhattok. Megköszöntük Náci szívességét, és pár perc múlva már Gyurka barátommal tárgyaltunk. Roppant szíves volt, és útlevelünket rögtön magához vette, és ment a polgármesterhez, s annak aláírásával hozta is az utazási engedélyt.- Az a helyzet - mondta - hogy Szegedre senki sem kaphat beutazást, de az engedély Zentára szól, és a gyorsvonat Temesváron és Szegeden át vezet Zentára, és ti Szegeden kiszállhattok a vonatból. Senki sem fog törődni ott veletek. Megköszöntük Gyurka szívességét, és sok sikert kívántunk neki hivatali pályáján. így is lett, mert később Gyurka a rendőrséghez került kapitánynak, majd Budapesten lett rendőrfőkapitány. Este már a Temesvárra induló gyorsvonaton utaztunk. Alig volt utas, kényelmesen elhelyezkedtünk egy másodosztályú fülkében. Most már nem hadifogoly-szökevények, hanem urak voltunk azon kevesek közül, akik utazási engedélyt tudtak szerezni. Ez a kivételes jogosultság büszkeséggel töltött el bennünket. Hát még hogy derültünk, mikor azt tapasztaltuk, hogy a francia 179
