Galli Károly: Az I. világáború forgatagában - Munkácsy Mihály Múzeum Közleményei 6. (Békéscsaba, 2015)
A komarnói ütközet
Ugyanezen a napon hadvezetőségünk az északi harctéren beállott események által kényszerítve elrendelte a visszavonulást a Kárpátokba. Átcsoportosítással kívánta az orosz gőzhenger nyomását feltartóztatni addig, amíg a német segítség meg nem érkezik. A háborúnak ebben a szakaszában mindig túlerővel állottunk szemben! Hogy ez milyen veszteségeket és nekünk milyen nyomorúságot jelentett, azt a következőkből lehet látni. Én a visszavonulást a 23. ezred kötelékében kezdtem meg, 3 nap után vissza tudtam csatlakozni a 101 -es ezredemhez, ahol újra a 15. századba, mint szakaszparancsnok lettem beosztva Bartsch Arnold százados parancsnoksága alá. A sáros utakon trénünkkel és más ezredekkel alig bírtunk az utakon elférni, s a visszavonulás rendjét fenntartani. Az ellenség pedig folyton a nyomunkban volt. Ezredünk lett a hadsereg hátvédje, s az ezredből pedig a mi századunk, s a századból az én szakaszom volt az utóvéd. Egy-egy állást foglaltam el a műúton, s vártam az ellenségre, mely ha a közelembe jutott, lövettem addig, míg az ellenséges rajvonal olyan közel nem jött, hogy fogságba jutásunk veszélye nélkül állásunkban meg nem maradhattunk. Akkor aztán kiadtam a parancsot a visszavonulásra. Az ellenség nem ismerve, hogy milyen erővel áll szemben, kénytelen volt rajvonalba fejlődni, minket megtámadni, és csak kikémlelés után, mikor már elmentünk, bírta útját folytatni. Nowe Miasto, Dobromil, Lisko, Zagorz, Kulasne, Lupkovi-szoros, Mezőlaborc volt az útvonalunk, s tovább a magyar határon túl Hocsa. Ide szeptember 24-én érkeztünk meg, de milyen állapotban!? Megérkezésünk előtt 3-4 nappal jelentkezett ezredünknél a kolera. Szerencsém volt, hogy mint utóvéd, sem én, sem szakaszom emberei nem érintkeztek más századbeli katonával. Szakaszomban megbetegedés nem is történt egészen Hocsára érkezésünk ideáig. De utunk utolsó szakaszában már láttuk, hogy az út mellett mind több és több katonánk hever az árokban a fáradtságtól meggyötörve, mert testüket tovább vinni már nem bírták. Nem is gondoltam, hogy ezek közül sokan a rettentő kolera-betegség jelöltjei. Hocsán szakaszomat elszállásoltam egy ház pajtájában és üresen álló istállójában, míg magam és helyettesem - Kursinszky hadapródjelölt - a ház egy kiürített szobájában helyezkedtem el, melybe, hogy a parasztcsalád lakhelyén ne kelljen keresztül járnom, az ablakon át közlekedtem. Az első éjszaka nyugalomban. Pompásan aludtam, mert itt az ellenséges tüzből az ezredünk ki lett vonva. De jött a nagyobb baj reánk! Másnap reggel jelentik nekem, hogy egy katonám az istállóban meghalt. Bizony kolerában! E napon, 5-én, majd később 56-an estek áldozatul a kómák. Minden nap volt temetésünk. Bajtársainkat a simái egy tiszttársunk búcsúztatta. 39
