Galli Károly: Az I. világáború forgatagában - Munkácsy Mihály Múzeum Közleményei 6. (Békéscsaba, 2015)
A rohatyni csata
Mintha csak szekírozni akarna a vezetőség! Melegen sütött a nap. Leheveredtünk a köpenyre és pihentünk. A konyhák a századaink közelében füstölögtek. Ajó gulyásillat csiklandozta az orrunkat. Nemsokára a 15. század tisztikara helyet foglalt velem együtt ajó puha pázsiton. A kincstári cintányérokban feltálalták a forró gulyáslevest, melynek tetején ujjnyi vastagon úszott a zsír. Juj de gusztusos! „De zsírosán főznek ebben a vendéglőben! Küld vissza a pincérrel, ha nem tetszik!” - röpködtek a megjegyzések. De alig láttunk neki az evésnek, hatalmas szél kerekedett, és sürü cseppekben hullani kezdett az eső, s megfagyasztotta a faggyút a levesben, átáztatta a kenyeret a kezünkben, és hideg lett a hús. Hja! Nem szaladhattunk a szaletliba! A hideg szél átjárta csontjainkat.- Mindent szívesen tűrök, csak fázni nem szeretek - mondom.- Akkor menj a déli harctérre - mondják. Tovább méltatlankodom: - Persze a közelben falu van, de nekünk a mezőn kell táboroznunk. De alig, hogy kimondtam, jött a parancs: Menet a falu irányába! Mikor már bőrig áztunk, beértünk a faluba. A zászlóaljunk részére nekem kellett szállást keresnem. Fejszével feltörtem egy iskolaépület ajtaját, s szépen beszállásoltam a tisztikart a tanítói lakásába, és a katonákat a tantermekbe. A pattogó tűznél megszárítottuk ruháinkat. Dicsértem a vezetőségünket, hogy milyen örömöt szerzett nekünk, hogy eső után hozott a faluba. 28
