Galli Károly: Az I. világáború forgatagában - Munkácsy Mihály Múzeum Közleményei 6. (Békéscsaba, 2015)
Az első világháború korszakában. A kezdet
lelkesen, teával és süteményekkel traktáltak. Samborban a hölgyektől lengyel szavakat tanulgattunk. Stryn és Lembergen át utaztunk tovább kényelmes vonaton, s nem is gondoltam arra, hogy ezt az utat gyalogosan és harcolva háromszor fogom még megtenni. Rövid háborúra számítottunk. A vonaton öten: Erdélyi Zoltán, Litomereczky, Jakus és Siket bajtársaimmal megegyeztünk, hogy esetleges sebesülésünket, halálunkat egymás hozzátartozóival azonnal közöljük. Mintha mi öten a négyéves világháborúban mindig együtt maradtunk volna! Bomica faluban kivagoníroztunk éjjel 1 órakor. Itt kezdődött el szenvedésünk. Persze csak a galíciai éjjeli hűvösség bántott még, sem lefeküdni a földre a hideg miatt nem bírtunk, sem járva-kelve egy egész éjszakán át nem bírtunk felmelegedni. Sohasem gondoltam, hogy egy éjszaka ilyen hosszú lehet! Ez csak a kezdet! Összefázva, éhesen, fáradtan egész nap meneteltünk hegynek fel, hegynek le. Végre este meglett az összeköttetés a harctéri parancsnoksággal, mely Knyihimice község déli oldalára rendelte zászlóaljunkat tartalékként. Két nap óta nem kaptak a szegény katonák enni, mindenki csak a hazaiból még megmaradt kis maradékot fogyasztotta. Itt estünk át az első ijedtségen. A földön háltunk. Akinek volt pokróca, abba takaródzott, de én rosszul voltam elbocsátva. Mint zászlós, szakaszparancsnok létemre sem kaptam tisztiszolgát. Senki sem hozott nekem takarót, s magam is a telitömött borjút cipeltem. A ruhám jó meleg kincstári ruha volt, s a köpenyembe burkolva lefeküdtem a hideg földre. Megfázhatott a jobb combom a hideg földtől, mert azóta egytenyémyi területen ma sem érzem a bőrömet, elhaltak az idegeim. Nagyobb kár nem esett bennem. Mély alvásomból lárma riasztott fel: jönnek a kozákok! Felugrottam, a szakaszom is, és puskát fogtunk, de a támadás nem jött. Vaklárma volt csak! Túl voltunk az első tűzkeresztségen, mert 1/4 óráig vélt ellenséggel néztünk szembe. A hideg miatt sétáltam egy kicsit. Tiszttársaim és a katonák alatt szalma volt, nekem még sátorlap sem jutott, hogy magam alá tegyem, de kis idő múlva ismét csak lefeküdtem a földre. A kék ég volt a takaróm. 20
