Galli Károly: Az I. világáború forgatagában - Munkácsy Mihály Múzeum Közleményei 6. (Békéscsaba, 2015)
1917.
bírtunk a vásárlásoknál fizetni, és egymás közötti ügyleteinket sem tudtuk teljesíteni. Ezért a belső Táborparancsnokság pénzt bocsátott ki a táboron belüli forgalomra, - de ezt a papírpénzt kint a városban is elfogadták. A fizetésünk nem futotta a szükségesekre, s bizony kezdtük a felesleges holmijainkat eladogatni. Volt bakancsom és egy vadonatúj orosz szabású börcsizmám, ezeket eladtam. Ezek kiszolgáltak a fagyos hideg télben, de én még egy telet már nem gondoltam itt tölteni, pedig itt töltöttem. Az ősz fabeszerzéssel telt el. Az orosz parancsnokságnak magának sem volt tüzelője, pedig csupa erdő volt a város határa, de nem volt, aki kivágja a fákat. Az orosz ezredes kérésünkre megengedte, hogy annyi fát termeljünk ki, amennyit akarunk, de az orosz parancsnoksági irodát is lássuk el hasábfával. A fiatalság kiment az erdőre fát vágni. Idebent felfurészeltük a fát. Kenyeret kaptunk a munkáért. Dr. Schneider hadifogoly tábori orvosunk, akinek mint orvosnak és mint cseh nemzetiségűnek, szabad kijárása volt a városba, hordta nekünk a híreket, amelyek az újságban nem szerepeltek. Közben egértenyésztéssel is foglalkozott egyik bajtársunk. Csinált kis kalickát elől üveglappal, s abban elhelyezett egy tengelyen forgó hengert, amelynek az üvegfal felé eső oldala hiányzott, hogy a hordócskába beláthassunk. Fészket is készített, ahol az egérpár aludt és szaporodott. Az volt ugyanis a hamis felfogás, hogy az egerek testvérházasságából a negyedik generáció fehér lesz. Az egész háznépe szórakozott, amikor az egér beszállt a brindzás dobozból készített hengerbe, elkezdett futni, de lábai alatt a henger elfordult, és minél jobban szaladt, annál gyorsabban forgott a henger. így kilométereket futott a mi szórakoztatásunkra. De fehér egér nem lett még a negyedik generációból sem. Táplálékul svábbogarat kaptak az egerek, abból volt elég nekünk. A július elején Lemberg elfoglalására és a Kárpátok irányában elindított Kerenszky-offenzíva hamar összeomlott, és augusztus végére az osztrák-magyar csapatok visszafoglalták Tamopolt és Csemovicet. Az oroszok harctéri vereségét tetőzte a terjedő belső forrongás. Az oroszországi szocialista párt már régebben, 1903-ban kettészakadt a Londonban megtartott kongresszusán. Most a bolsevikiek Svájcba száműzött vezérét Lenint, Finnországon keresztül hazasegítették, aki a Nikolajevszki pályaudvaron történt fogadása alkalmából nagy tömeg előtt beszédet mondott, és azt hangoztatta, hogy az orosz nép megunta a rabságot, de szabadságát nem tudja kivívni, ha ez a háború tovább tart, és ha meg nem kötik a békét. Programot adott, melynek alapján megkezdik az ország újjáépítését. 130