Galli Károly: Az I. világáború forgatagában - Munkácsy Mihály Múzeum Közleményei 6. (Békéscsaba, 2015)
Szolikámszk felé
Másik vers is volt még Surányiról: „ Recece, recece nem vagyok én kapitány, Recece, recece nyáron volt tyúkom, libám! Szeretek én tyúkkal babrálni, Recece, hisz én vagyok a Suránvi. ” Oroszországon keresztül utaztunkban nem kaptunk élelmezést. Az állomásokon csak kolbászát árultak, így csak azt ettük a teához. Erről így szólt az ének: „Mikor már túl voltam a kritikus ponton S áttörtem magamat a sűrű orosz fronton, Azt hittem biztos életbe evezek, De már útközben beláttam, tévedek, Mert annyi kolbászát ettem Szolikámszkig, Hogy abból dupla vágány telne ki Vácig Ki Vácig, ki Vácig, ki Vácig. Azt hittem Szolikámszk a Kánaán földje, Mert a muszka hasamba lyukat beszélt be, Hogy itt a foglyok szabadon járnak-kelnek S őreink fegyvert csak viccből cipelnek. Lesz gyengi (pénz), lesz csája s a nőknek - mily pompás - Kedvenc eledele a fogoly tojás Golvtojás, golytojás, golytojás. ” A gyár területén, annak sarkán egy külön épült tisztviselőházban lakott Nina, akinek egy székely hadapród bajtársunk udvarolt. Később el is vette feleségül. Persze csak úgy a kerítésen át ment az udvarlás. „ Nem ért még soha ily csalódás engemet, Hisz itt tényleg hadifogolyként kezelnek. Nem igaz, hogy a f ogoly utcán csatangol Nincs itten se gyengi, sem pedig alkohol Az egész meséből egy igaz a csája S nem ugrál jöttünkre, Ninácska pillája A csája, pillája, a csája. ” 121
