Galli Károly: Az I. világáború forgatagában - Munkácsy Mihály Múzeum Közleményei 6. (Békéscsaba, 2015)
Hadifogságban
A hadifogoly egyik kínzó betegsége a honvágy, a gondolat, hogy mikor lesz e szenvedéseknek vége? A priccseken összezsúfolt foglyok között a táborokban nem ritkán a tetvek által közvetített kiütéses tífuszjárvány lépett fel, mind a tiszti, mind a legénységi táborokban, ezrével szedve áldozatait. Novonikolájevszben például 1915 évben 15.000-ből 8.000 elpusztult. Voltak barakkok, ahol ezerből 5 maradt élve! Omszkban 20.000 emberből 16.000 halt meg. Naponta 50-60 ember. Turkisztánnak majdnem minden táborában dúlt egyszer a kolera, vagy a kiütéses tífusz. Troiskban 1915 évben 18.000 közül több mint 10.000 ember pusztult el. A Trockoje-tábor kapta a haláltábor nevet. Az ott elhelyezett 17. 000 hadifogoly majdnem mindegyike elpusztult. Naponta sok százan haltak meg, s minthogy már 1915 novemberében erős fagy volt, a sírokat megásni nem lehetett, mert csonttá fagyott a föld, a hullákat egymásra rakták úgy, hogy egész hegyeket alkottak. A patkányok eledele lettek. Még a dumában is felszólaltak a hadifoglyok mérhetetlen nagyságú pusztulása miatt, de semmi intézkedés nem történt. A fogolytáborok mellett egyre több fakeresztes tömegsír domborodott. Mindezen szomorú dolgokról mi csak később értesültünk, amikor a tiszteket egyik fogolytáborból a másikba vitték, s a keveredés által az oroszországi állapotokat tisztán láthattuk. Évek múltán emlékműveket is állítottak a többezres nagy táboroknál, és a bajtárs utolsó sóhaját vésték az emlékkőbe: „Apám, anyám és mind, kik otthon éltek, Halottak napján, ha rólam beszéltek, Emlékemre egy gyertyát gyújtsatok. ” 113
