Deli Tamás - Danyik Tibor - Boldog Gusztáv: A Körös-völgyi vadvizek élővilága - Munkácsy Mihály Múzeum Közleményei 5. (Békéscsaba, 2015)
Csigák és kagylók
Tompa folyamkagyló Jel Lapos tavikagyló DaT A kagylók mészváza két közel azonos teknőbőt áll (kétoldali szimmetria), fejük hiányzik. Mozgáskor a teknők között rés nyílik, lábukat ott kinyújtják, és lassan haladnak előre az iszapban. Veszély esetén a lágy részeket rejtő teknőket erős izmaikkal nagyon szorosan összezárják. Kizárólag vizekben élnek, és kopoltyúval lélegeznek. A kagylók a vízben lebegő szerves törmelékkel táplálkoznak, így a szűréssel hatékonyan részt vesznek a vizek tisztításában. Békés megyében ma már a leggyakoribb és legnagyobb kagylófaj az Ázsiából behurcolt kínai tavikagyló (Sinanodonta woodiana). Sajnos a legtöbb hazai nagytestű kagylófajt kiszorítja élőhelyéről, így azok mára nagyon megritkultak. Az európai tavikagyló [Anodonta cygnea), a védett tompa folyamkagyló (Unió crassus) és a lapos tavikagyló (Pseudanodonta complanata} korábban széles körben elterjedtek, ma viszont alig néhány helyen találkozhatunk velük. Ősi mocsarak vizeiben még ma is sokféle apró (1 cm-nél kisebb) borsókagyló [Pisidium-faj) él, amelyekről bebizonyították, hogy a sekély vizekben dagonyázó vaddisznók szőréhez tapadva jutnak el az egyik vízállásból a másikba. A csigák többnyire spirálisan feltekeredett héjat növesztenek. Léteznek azonban olyan fajok is, amelyeknél a héj a kagylók teknöihez hasonlatos (pl. a tengerben élő sapkacsigák), de mindig csak egy darabból áll. Egyes tengeri és szárazföldi csigák esetében a héj elcsökevényesedik és el is tűnik. Ilyenek például a színpompás tengeri pillangók és ilyenek a szárazföldi csupaszcsigáink is. A kagylóknál megfigyelhető kétoldali szimmetria a csigák zsigerzacskójának spirális feltekeredése miatt torzul, a fejlettebbeknél a páros szervek egyike (pl. a kopoltyú vagy a tüdő) el is csökevényesedik. A vízicsigák között találunk kopoltyús (elsődleges vízicsigák) és tüdős csoportokat (másodlagos vízicsigák). A kopoltyús fajok minden esetben kis lemezzel (ajtóval) zárják le a házuk nyílását. Ezzel sikeresen védekeznek a ragadozók és a kiszáradás ellen, ha esetleg szárazra kerülnek. A vízben élő tüdőscsigák - a szárazföldi fajoktól eltérően - szemei nem a szemnyelek (tévesen szarvak) végén, hanem azok tövében ülnek, emiatt ezeket ülőszemű tüdőscsigáknak is nevezik. A kopoltyúscsigák csak soha ki nem száradó, tiszta, oxigéndús vizekben maradnak fenn, míg a légköri oxigénnel lélegző vízi tüdőscsigák a szennyezett vagy időszakosan kiszáradó vizeket is elviselik. A csigák vére kék, de több vízi faj esetében vörös színű a hemoglobin-tartalom miatt. KEI
