Deli Tamás - Danyik Tibor - Boldog Gusztáv: A Körös-völgyi vadvizek élővilága - Munkácsy Mihály Múzeum Közleményei 5. (Békéscsaba, 2015)
A víz
A hidrogénből és oxigénből álló víz a Világegyetem vegyülete: megtalálható a csillagközi térben, üstökösökön, bolygókon és a bolygók egyes holdjain (például a Jupiter Európé nevű holdján). A viz a földi élet alapja. Nemcsak élőhelye a vízhez kötődő élőlényeknek, hanem a testükben zajló életjelenségek mindegyikében főszereplő, vagy legalábbis az életfolyamatok nélkülözhetetlen közege. Az átlagos ember testtömegének több mint 60 százaléka víz, de a csigák esetében ez a 80 százalékot is meghaladja. A víz az egyik leggyakoribb anyag Földünk felszínén, és az egyetlen olyan vegyület, amely egyaránt megtalálható folyékony (víz), szilárd (jég) és légnemű (vízgőz) halmazállapotban is. Bolygónk felületének 71 százalékát borítja a víz, melynek fő tömege a világ óceánjaiban, tengereiben összpontosul sós formában. A vízkészlet csupán 2,5 százaléka édesvíz, melynek jelentős része fagyott vagy a felszín alatt rejtőzik. Nem véletlen, hogy egyre nagyobb a jelentősége a felszín alatti vizek védelmének is. A felszíni vizekben az egyszerűbbek mellett nagy- számú fejlettebb élőlényt is találunk. Ez nem véletlen, hiszen az élővilág, majd az állatvilág kialakulása is vízben történhetett. Az elsődlegesen vízben élő állatok - melyeknek ősei is vízben éltek - kopoltyúval lélegeznek, és számukra alapvetően fontos a vízben oldott oxigén megfelelő mennyisége. Számos faj ősei azonban már szárazföldiek voltak, majd másodlagosan tértek vissza a vízbe. Náluk a légzés továbbra is a légköri oxigénhez kötött, ezért nekik időnként fel kell jönniük a víz felszínére levegőt venni. Számukra a vizek oxigéntartalma másodlagos. Nem véletlenül láthatunk a szennyezett vizekben például vízi tüdőscsigákat, és ezért hiányoznak onnan a kopoltyús fajok. Bámulatos megoldásokat találunk az élővilágban arra, hogyan lehet a légköri levegőt levinni a víz felszíne alá, és ott minél jobban hasznosítani. Az ülőszemű tüdőscsigák nagy levegőt vesznek a felszínhez érve. Vérük hemoglobint tartalmaz (egyes fajok vére a benne lévő vörös vértesteknek köszönhetően piros), ami fokozza az oxigén megkötésének hatékonyságát. A vízben élő bogarak és poloskák jelentős része vagy a búvárpók a testük egy részét borító sűrű szörréteg, illetve az abban csapdába ejtett levegő segítségével képes a légcserére a víz felszíne alatt. Egyes vízipoloskák, vízben fejlődő legyek, szúnyogok potrohának végén látható hosszú, vékony képlet nem fullánk, hanem légzőcső, melynek végét a felszín fölé juttatják, és máris felvehetik a légköri oxigént. A víz felületén élő fajokat elsősorban a poloskák és bogarak rendjében találunk. A két világ határán lévő vékony hártyának különleges tulajdonságai vannak. Ezt használják ki a molnárpoloskák vagy a keringőbogarak. A vízhez való kötődés sok élőlény fejlődésének csak bizonyos fázisára jellemző. A szitakötők, de a békák is petéiket vízbe rakják. A kikelő lárvák a vízben élnek, de fejlődésük utolsó szakaszában kilépnek a szárazföldre, és a kialakuló felnőtt állatok már messze elkóborolhatnak a vizes élőhelyektől. Megint más fajok számára a tavak, folyók, pocsolyák vagy azok közvetlen környezete csak főbb tartózkodási, elsősorban táplálkozóhely. Ilyen a vízi-, gázló- vagy partimadarak mindegyike.
