Deli Tamás - Danyik Tibor - Boldog Gusztáv: A Körös-völgyi vadvizek élővilága - Munkácsy Mihály Múzeum Közleményei 5. (Békéscsaba, 2015)
Vízibogarak
Vízibogarak A bogarak (Coleoptera) az egyik legváltozatosabb rovarrendek egyike. Fajaik közös jellemzője, hogy elülső szárnyuk kemény szárnyfedővé alakult, innen ered régies elnevezésük: fedelesszárnyúak. Rágó szájszervük van, szinte minden táplálkozási típus megfigyelhető náluk a gombafogyasztóktól a ragadozókig. Teljes átalakulással fejlődnek, tehát a petéből először olyan lárva bújik ki, amely egyáltalán nem hasonlít a kifejlett állatra (imágóra), majd adott számú vedlés után bebábozódik. A bábban történik meg az átalakulás, ami hosszabb-rövidebb időt vesz igénybe. Földünk szinte minden állati életre alkalmas élőhelyén találunk bogarakat {a nyílt tengert kivéve). A különleges élőhelyekhez való alkalmazkodás sokféle módosulást hozott létre a bogarak egyes testrészein. A földben járatokat ásóknak az elülső lábaik ásólábbá, a vízben úszó fajok hátulsó lábai pedig evezőlábbá alakultak, míg az elhalt fák kérge alatt lakó fajok rendkívül laposak. A vízben élő bogaraknak nemcsak az eltérő közegben való közlekedéshez kellett alkalmazkodniuk. Őseik ugyanis szárazföldiek voltak, tehát ugyanolyan légcsőrendszerrel lélegeznek, mint szárazföldi társaik. Ahhoz, hogy tartósan a viz felszíne alatt maradhassanak, levegőtartalékot kell levinniük magukkal. Nem ismeretlen jelenség a gerinctelen állatok világában, hogy a vízben élő fajok hasoldata víztaszító szőrszálakkal dúsan borított, melyek között a levegő egy buborék, illetve tégréteg formájában a víz alatt is megmarad. Számos bogárfaj él ezzel a lehetőséggel, mint pl. a legismertebb és legnagyobb vízibogarak, a csiborok. Nyilvánvaló, hogy a levitt levegőmennyiségből az oxigén előbb-utóbb elfogy, így időnként újra fel kelt jönni a felszínre.
