Bárdos Zsuzsa: Betűvetők konok akaratjáról - Munkácsy Mihály Múzeum Közleményei 2. (Békéscsaba, 2014)
Életművek idézése - A Különös karnevál szerzője, Fedor Ágnes
A Különös karnevál szerzője, Fedor Ágnes 107 Az eddig némi vigaszt nyújtó angol rádiót sem lehetett többé titokban hallgatni, hiszen május 9-én le kellett adni a készülékeket. Ugyanekkor lépett életbe a kijárási tilalom. Fedor Ágnes nővére, Anna/Taflerné Edit napokig írta pedáns betűivel 3 példányban az ajtajukra kiakasztandó leltárt, melynek ellenőrzése után május 15-16-án be kellett költözniük a gettóba. Fedor Ágnes Hurcolkodás című versének részlete érzékeltesse ennek hangulatát: „...Nyugodt vagyok már, nem maradt itt semmi / Kis furcsa sír csak: egy fél üveg kölni. / Nekem már nem kell. Hisz meg fognak ölni.” A Fischer lányok barátnője, Klára/dr. Sonnenfeld Erzsébet szemorvos a helyi gettóba költözés helyett „morfint” adott édesanyjának és nővérének is. Hármójuk nyitotta a halálos áldozatok sorát. A többiek még reménykedtek, noha érezték, amit Fedor Ágnes a Sárga nárcisz című versébe foglalt: „Mellemen... A bélyeg/Két oldalamon két csendőrszurony / A torkomat könny marja, mint a méreg, / így mentem végig szülőfalumon”. A gettóbeli 19-20 éves férfiakat azonnal munkaszolgálatra vezényelték. Akkor még nem tudhatták, hogy ez jelentette a túlélés legnagyobb esélyét. Fürst Ervin helyi lelkész - élete kockáztatásával - vállalta a hitközség kegytárgyainak megőrzését is. Rajta kívül akadtak még, akik be-belátogattak a gettóba. Ki jó szóval, ki apróbb szolgáltatásokkal erőt adva rémült embertársainak. Dr. Haviár Lajos főszolgabíró (aki aláírásával lehetővé tette később Fedor Ágnes távozását Orosházáról) igyekezett könnyíteni a bent élők sorsát. Június 15-én azonban megtiltották a ki-bejárást. Ekkor, az utolsó pillanatban jutott ki onnan az írónő, kedvesének: Wesselényi Miklósnak valóban regénybe illő segítségével. Viaskodásáról a Búcsú a forró víztől című versében olvashatunk: „Csak élni püffedt, csúf tagokkal, / Elszürkült testtel / S állati szagokkal, / Csak élni és a falatnak örülni, / A verítéket piszokba törülni, /Ehhez más hős kell, /Más, mint én vagyok.” A helyi újság tapintatosan felhívta a tiszteletreméltó utazóközönség figyelmét arra, hogy - a zsúfoltságot elkerülendő -június 20-án ne utazzanak vonattal. Ekkor szállították át a gettók lakóit Békéscsabára, majd a vasútállomáshoz közeli dohányszárítóba. Aminek iszonyatát már nemcsak Fedor Ágnes, de édesanyja is elkerülte. Ám a rettegést nem: „Minden éjjel / Úgy félek tőled, Istenem, / Nagy kegyelmedtől félek. / Mit kell fizetnem egy napon / Amiért ma még ...élek?” Családtagjai azonban maradtak a Csabán összegyűjtött 3113 ember között, akiknek létszámát még a június 10-i szegedi értekezlet határozta meg. Két hétig vártak, amikor két szerelvényre zsúfolták őket. Az egyiken az orosháziak kunágotaiakkal, sok magyarbánhegyesivel, 83 csorvásival, battonyaiakkal Debrecenen át indultak volna Auschwitzba. A kassai híd lebombázása miatt azonban visszairányították őket Debrecenbe. Ahol két napig a vagonokat sem nyitották ki, noha hatvanan-nyolcvanan víz nélkül, mindössze egy vödörrel szorongtak az iszonyatos melegben. A gyengébbeket holtan emelték le. A túlélők Ausztriába kerültek, mezőgazdasági munkát végezni. Számukra az életben maradást jelentve. A másik szerelvény azonban eljutott Auschwitz-Birkenauba. Az odatoloncolt kétszáz
