Bárdos Zsuzsa: Betűvetők konok akaratjáról - Munkácsy Mihály Múzeum Közleményei 2. (Békéscsaba, 2014)
Életművek idézése - A Különös karnevál szerzője, Fedor Ágnes
A Különös karnevál szerzője, Fedor Ágnes 105 éjjel-nappal csendőrszemek leskelődtek, lebontották, elégették. A gettó falait lebontották. De az emberek, akik tavalyelőtt végigélték a dolgot: mindkét oldalon ugyanazok. A deszkafal kísérteié elválasztja őket és az úgynevezett régi „társaság” kétfelé sem hívja meg egymást még véletlenül sem. A régi baloldaliak (Csizmadia Sándornak, a költőnek iskolája) Rajky szobrászművész, Szabó asztalos, Kiss könyvkötő egyre jobban háttérbe szorulnak. Főügyésszé a volt képviselőt, Torkos Bélát választották. Mindig híven szolgálta a kormányt, a mostanit is híven fogja szolgálni, ez a közvélemény ítélete ez ügyben." Tapasztalhatjuk, hogy az embert a gyermekkora határozza meg, hisz éppen azért, vagy annak ellenében él. A Különös karnevál A regény Fedor Ágnes „előző” életével kezdődik. Azzal az időszakkal, amikor még jómagának „az élet legtöbb problémájáról az volt a véleménye, hogy reggel, egy forró fürdő után és egy jó fekete mellett, ha pláne telefon is van a közelben, nem megoldhatatlan.” Tavasz volt, de ebben az évben a tavasz nem az újjászületés finom varázslatát ígérte. Sztójay hivatalba lépésével minden vélt és valós biztonság leomlott. Ahogyan Fedor a Sárga nárcisz című kötetében megjelent, Március tizenkilenc című versében érzékelteti: „Egy perccel előbb / Nő voltam még, ember, / Azután már csak / Egy szörnyű betű... / Egy perccel előbb / Még terveim voltak... / Egy csók, egy szobor, / Egy kibékülés / És azután megnyílt / Ajtaja a pokolnak / Gőz sistergett ki / Csak menekülés, / Csak egérút/ Csak szökés volt már fontos.” A kútfalvai/orosházi sejtéseket a Pestről menekültek tették tragikus bizonyossággá. Azt, hogy a németek immáron a Kobalt Katák/Fedor Ágnesek bőrére csinálják a történelmet. „Rendes zsidó férfi, aki megteszi a kötelességét családja iránt, ilyenkor ás. Most még csak ékszereket.” További önámítás: átgondolni, kire is számíthatnak. Eredményeként pedig a döbbenet: nem az üldözők vérszomja a legfélelmetesebb, hanem a tisztességes emberek viselkedése. Az olyanoké, mint Mari, aki fiatal korában az írónő családjánál szolgált. Aki Fedor Ágnes nővére szerint máskülönben olyan józan és reális világszemléletű, hogy bármely kiadóvállalat lektornak alkalmazhatta volna. A felkavarodott világban érzékelteti velük, a korábbi mércék és mértékek összeomlottak: „ - Mondom az uramnak, csak bejövök megnézni, nem kellenék-e valamire a nagy- ságosasszonyéknak?- Mondja hát Mari - kérdezte anyuka - mondja mit szólnak az emberek a tanyán? Tetszik nekik, hogy elvesznek tőlünk mindent, ahogy már a ma reggeli lap írja?- Félnek, hogy a nagyságos asszonyék után rájuk kerül a sor.- De mégis - anyuka csökönyösen szimpátia-nyilatkozatot akart hallani - mégis, hát azok az emberek, akik ismertek bennünket ...akik látták, az uram is dolgozik látástól vakulásig... még tán örülnek is annak, hogy most koldusok leszünk?
