Bárdos Zsuzsa: Betűvetők konok akaratjáról - Munkácsy Mihály Múzeum Közleményei 2. (Békéscsaba, 2014)
Életművek idézése - Darvas Józsefről - elfogultság és előítéletek nélkül
Darvas Józsefről - elfogultság és előítéletek nélkül 93 kollégái, belerokkant e szellemi merényletbe. Ivásnak adta a fejét, mert soha nem bocsátotta meg magának, hogy elárulta a szociográfust. Végh Antalt ezen túl az írószövetségben is följelentették a megyeiek. Az elnök Darvas József „a térképen nem található” faluba utazott ellenőrizni fiatal pályatársát. Kiderült számára, hogy az nem másította meg a valóságot. Felismeréséből született az idős író-ellenőr színdarabja. A Részeg eső modern társadalmi-lélektani regény. Darvas írói fejlődésében az új fejezet kezdetét jelölhette volna. De néhány korábbi szívroham után, várva is, váratlanul is következett a végső. Új, szerelmes házassága első éveiben, új művészi módszerének kiteljesedésekor. Továbbgondolásra Nem sokkal halála előtt az írószövetség elnökeként jelen volt egy vele egy esztendőben született írótársa kitüntetésénél. Közel negyven éve ismerték egymást. Az írótársnak az illetékes miniszter - hasonlóképpen évfolyamtársuk - átadta a Munka Érdemrend arany fokozatát. Utána hármasban beszélgettek. A miniszter nevetve kérdezte az éppen kitüntetettet: „Terveid szerint még hány évre van szükséged?” Az író: „Hát ha Goethe, Victor Hugo és Tolsztoj eljuthatott a nyolcvanháromig, vagy legalább megközelíthette - talán nekem is adatik ennyi, mert legalább ennyi a még elmesélnivalóm.” Darvas akkor poharát emelve így szólt: „Remélem meg is éred; én a túl rossz szívemmel megelégszem a hetvennel, pedig nyolcvanra lenne szükségem. Most kezdem sejteni, mit és hogyan is szeretnék megírni” Nem írta meg, alig két évvel később az a két kortárs megint találkozott, immáron Darvas temetésén. A léleknek kenyere című kötetben életének utolsó hat esztendejében keletkezett cikkeit, tanulmányait, előadásait, felszólalásait és a vele készített interjúkat olvashatjuk. Ebből az Orosháza - ma című írásból: „A kért feladatom - amiért e cikket írni kezdtem - az volt, hogy mint író, hasonlítsam össze ”a legnagyobb magyar falu” 25-30 évvel ezelőtti világát a maival. Talán kiderült a leírtakból, hogy ez képtelenség. Az akkori, innen származó írásaimmal - A legnagyobb magyar falu-val, az Egy parasztcsalád történeté-vei már nem is tudom, nem is akarom egybevetni azt, ami van. Soroljam fel újra az akkori képtelen nyomorúságot? A paraszti világon belüli éles határokat? Ki hiszi el? Lassan már én sem. Ki hiszi el, hogy hetekig nem volt kenyerünk, az akácfa virágát ettük-csócsáltuk, amikor jött a tavasz?! Ki hiszi el, hogy volt itt egy paraszti világ, amikor szinte a természeti törvények rideg egzaktságával választották el, tették közlekedésképtelenné azt, aki lent volt, középen és felül?! Hihetetlen. Ne is higgye senki. Amit erről megírtunk: az irodalom... Élet volt, de betűvé szelídült. Mint minden, amit egyszer leírnak." Vállalta a társadalmi feladatokat, a közéleti felelősséggel teljes alkotást. Az írást a cselekvés eszközének tekintette. 1973-ban Bertha Bulcsúnak adott interjújában a világ eseményeit befolyásolni tudó írásról: „A korban való
