Bárdos Zsuzsa: Betűvetők konok akaratjáról - Munkácsy Mihály Múzeum Közleményei 2. (Békéscsaba, 2014)
Életművek idézése - Sinka István, a nyomtalanul elmúló életek krónikása
Sinka István, a nyomtalanul elmúló életek krónikása 71 „olyan, mint a gyalulatlan deszkákból vasszegekkel tákolt kerítés: látszólag düledezik, ütött valóban bedől, de az egész mégis szívósan kitart. Belső tartása van.” (Németh László). Műveinek szépséges értelmezése az „Áradnak a vizek”, Dinnyés József előadásában. A hangkazettát Sinka Zoltán, a költő fia ajándékozta Szabó Ferencnek. (Sinka Zoltán édesapja verseivel előadó esteket tart, s Korbácsok és büntetések címmel sokszorosította a Fekete Bojtár kiadatlan verseit is). Sinka Istvánnál a bihari, békési tanyavilág szinte közvetlen érzékszervi élmény. Születésének 90. évfordulóján mondotta Püski Sándor: „Nem csak Nagyszalonta, hanem az egész Békés-Bihar, a Körözsök vidéke, a Büngözsd, Kölesér, Korhány, Kálló és a Csigla-menti táj az ő szülő és nevelő földje, s ő ennek a nehézsorsú «alulsó Magyarország»-nak az énekese. Száz-kétszáz év múlva az ő verseiből, elbeszéléseiből és vallomásaiból jobban fel lehet idézni a XX. század eleji békési-bihari világot, mint bármilyen régészeti leletből vagy történelmi okmányból”. E gondolat folytatása olvasható Kormos Istvánnál: „... verseiben egy olyan réteg áramlik be költészetünkbe, jóformán a föld alól, amelyről Sinka előtt senkinek nem volt szava. Az ő pusztai emberei bivalyosok, hajcsárok, juhászok, summások, s nem idilli zsánerképeket hoznak magukkal, mint még Petőfi alakjai is: keserű szavakkal, kisemmizett fekete sorsukkal jönnek, akik téli harmaton fekvő éhes társukat szemelték ki szószólónak maguk közül. Az ő nevükben lázad, panaszkodik, vádol Sinka, bár sötét hangjában leginkább a panasz motiválódik, még ha híres kötetének a Vád címet is adta. Fekete énekek láncából fonódik műve, s ha pusztai örömtüzeket is gyújt néhanap, örömtüzének keserű kórófüstszaga van.” Műfajairól A Vésztőn töltött közel tíz esztendő alatt, a nyolcvan filléres napszámok idején írta korai műveit, a himnuszokat: „Sírt a két szeme / és gyönyörködött, / mikor végre fénybe öltözött/ a kúttalan puszta/ és a nagy, lázadni is lusta / szegénység fölött / új szelekkel kö- nyörgött az égnek, / hogy az örök bő vizeket fakasszon, /jó kútakat, hozzájuk gyalogúttal, / melyen ott ragyog az emberi tavasz-nyom” (Bodzafa-muzsika). Vésztői korszakának leghíresebbje a Pásztorének. Kiseposz a műfaja a pusztai élet hű képének. Állást foglal mindennemű kizsákmányolás ellen. Sinka fő műfaja a ballada, amelyben azonban nála nem történik semmi. A tragédia itt maga a nyomor: „Sinka Pista nőlj meg nagyon / Nagyra mint az én bánatom / Mert az én bánatom oly nagy / Hogyha csak félannyit nőnél / Elámyékolnád a holdat” (Kira Péter). Betyárok, igazságkereső szegénylegények, elesett katonák, megesett leányok, bábák, javasasszonyok, lázadó cselédek, némán tűrő nincstelenek a hősei. Súlyosak a biblikus műveltségén és képzeletgazdagságán nyugvó mitologikus művei is. Miként a Vád című kötete is igazolja, nála a szociális panasz, a tájba, néhol a világmindenségbe olvadás élménye összefonódik az ősi tradicionális kultúrába való belegyökerezettség motívumaival. Simonyi Imre szerint „tán az utolsó magyar,
