Bárdos Zsuzsa: Betűvetők konok akaratjáról - Munkácsy Mihály Múzeum Közleményei 2. (Békéscsaba, 2014)
Életművek idézése - A Párisból elindult utas, ki hazafelé tartott: Justh Zsigmond
150 Életművek idézése támaszkodunk, ők és én, s úgy érezzük, az élet kíméletesebben iramlik így el fejeink fölött.” - szólt 1892-ben Szent-Tornyai világomról címmel megjelent munkájában. Regényírásban Zolát tekintette példaképnek. Műveiben kutatta az arisztokrácia, a középnemesség szerepét. Előbbit akaratgyengének, pusztulásra ítéltetettnek vélte. A parasztság tehetségét, erejét tekintette a jövő megújulásának. „A puszta könyve” című, Szentetornya, Gádoros, Csabacsűd, Gyopárosfürdő vidékén játszódó, 11 elbeszélést tartalmazó műve először francia nyelven Párizsban jelent meg. Itthon Justhot álmodozónak tartották. Balzac hatására „A kiválás genezise”cím- mel 14 kötetes regényciklust tervezett, melyből három kötet jelent meg: A pénz legendája (1893), Gányójulcsa (1894) és Fuimus (1895) címmel. Justh mellett az akkori magyar irodalomban kevesen akadtak ennyire korszerűek, s főképpen olyanok, akik ennyire együtt éltek volna az európai irodalmi kultúrával. Még nehezebb találni olyanokat, kik ennyire a 20. század magyar irodalmát készítették volna elő. Irodalmi munkásságánál nagyobb a súlya a naplójának, melyet az 1888-as párizsi és az 1889-es pesti tartózkodása alatt vezetett. Az első része a világ felé fordul, a második inkább lírai jellegű, önelemző. Jegyzeteit először Halász Gábor rendezte sajtó alá és bocsátotta a nyilvánosság elé 1941-ben, Párizsi Napló és Hazai Napló címen. Kiterjedt levelezésének egy része is megjelent. Ezekben olvashatunk terveiről, dilemmáiról, kritikáiról. 1892-től egyre inkább betegségéről, reményeiről, egészségi állapotáról. Tüdőbaja ellen hol Olaszországban, hol Indiában, hol a francia Riviérán keresett menedéket. Ezekből táplálkozó, „Az utazásról” című tárcája emberi vallomás. Justh végtelen utak vándora volt, rövid élete során három földrész 31 tájegységén járt, 23 országgal ismerkedett. Élményeit levelekben, útleírásokban örökítette meg. A Hét című folyóirat 1890. március 16-i számában megjelent „Modern utazók” című tárcájában szinte osztályozza az utazókat: „Miért utazik az angol? - Utazik benső ösztönénél fogva, utazik, mert a vére viszi reá, mert bebő szükségét érzi ennek. Utazik, mint ahogyan a madár dalol, és a hal úszik. Már Nagy-Britannia fekvése b erre készteti. A tengerparti népeket vonzza az ismeretlen... A másik utazó nemzet az olasz. Ezt is a tenger viszi, de már két biztos céllal: - az egyik a hajózás, a halászat, mint kenyérkereset, - a másik a kereskedelem.... Nagy utazó még ezek mellett a német. Ezt már tudásszomja vezeti. Mindent feloszt, beoszt, osztályoz, - az utazás b tudományt jelent neki. Hideg, objektív marad utazásai során is. Mindezek ellentéte a francia. A konkrét tényekkel szemben vak és süket. Fogalma sincs arról, hogy II. Ramses hányadik dinasztiából származik, de meg fogja ragadni egy naplemente, legyen az a Ganges, vagy a Tisza partján. Átérzi azt, amit lát, és a megérzett dolgok eleven anyaggá válnak a lelkében. Az orosz ritkán utazik, de mindig érdekes utazó. Sokat tud, amit nem tud, azt kitalálja, megérti. Keresi a miértet, és a hogyan-t, legtöbbször megérti a látható világot. Ilyen az a magyar is, ki előtanulmányokat tett az utazásra. Mi
