Bárdos Zsuzsa: Betűvetők konok akaratjáról - Munkácsy Mihály Múzeum Közleményei 2. (Békéscsaba, 2014)
Életművek idézése - Huszonöt éve nincs közöttünk Csizmadia Imre, az önéletíró parasztember
Huszonöt éve nincs közöttünk Csizmadia Imre, az önéletíró parasztember 123 ágyazódott volna az emlékeiket idézők köré. Van, aki ezt szemükre vethetné, mondván: „A parasztság közömbössége a nemzeti történelem iránt egyébként nem sajátosan magyar jelenség. A folklórkutatók Európa-szerte azt tapasztalják, hogy a parasztság történelmi ismeretei rendkívül hézagosak: nagy jelentőségű eseményekről semmit sem tudnak, ugyanakkor jelentéktelen epizódokat felnagyítva, kiszínezve, generációkon keresztül megőriznek emlékezetükben.” Ettől még persze mind sajátosak maradtak, miként Csizmadia Imre most idézett történeteiből is csodálatos egyéniséget ismerhettünk meg. Az események hordalékai mellett egy kicsit neki is más a látószöge. Mindennek révén megbizonyosodhattunk, mily prizmán át érzékelte a társadalom változásait. írásában olykor saját, karakteres véleményét hangoztatta. Máskor utalt a „köz” (itt tanyasor, falu) ítéletére, a mintegy leginkább irányt adó mércére. A pszichológia sugallta kíváncsisággal figyelhetjük azt is, mennyiben torzít egy-egy visszaemlékezést az önáltatás, a maga mentsége. A rögzítettek sejtetik a való s az elbeszéltek között is érzékelhető különbözőséget. Tapasztalható, hogy a korábbi neveltetésnek megfelelően, az akkor eléjük állított modellhez igyekeznek igazítani hajdani énjüket. Az általunk ma felidézettekből is kiderülhetett, hogy az orosházi visszaemlékezők igen határozottan, céltudatosan éltek. Csizmadia Imre visszaemlékezéseinek akad líraibb, de dokumentum-jellegűbb része is. Találkozhatunk néprajzi forrásanyaggal, bensőséges naplószerű visszaemlékezéssel és tényhatású krónikával. Mint általában a tiszta csengésű, naiv alkotások hatásának kulcsát, itt is inkább az elbeszélő és a tisztelt olvasó egyéniségében lehet felfedezni. Úgy gondoljuk, hogy az őszinte hangvétel, a realista megfelelés és az áttetsző írásmód lesz az együttműködésük mozgatórugója. A visszatekintés erőteljességének okát az élő nyelv hatásában és sajátos, ösztönös szerkesztésmódban is megtalálhatjuk. Nagy Olgához csatlakozva érzékeltük, „hogy ezek az emlékek milyen tökéletes és kerek szerkezetűek... mindenik egy központi emlék köré, ennek fókuszába gyűjtve mondja el az eset körülményeit, a történetnek van eleje, közepe és vége.” A Pirkadattól delelőig című kötet azzal is lenyűgözhet bennünket, hogy játszi könnyedséggel épített hidat az elbeszélések és a történések ideje között. A belső narratíva észrevétlenül siklott át külsővé. Ezáltal a saját történetek úgy hatottak, mintha mindannyiónké lennének. Úgy tetszik, mintha Csizmadia Imre mély empátiával figyelne ránk, olvasóira is. Megértette velünk szavakkal talán le sem írható azonosságunkat, közös lényegünket: az élet szentségének védelmét. Ami nem kockáztatható holmi belviszályokkal, hitvány forradalmakkal, ostoba háborúkkal. Nem dobható sutba könnyelmű erőfitogtatásokkal. Köszönet bölcsességéért. Rávezetett: mindig „most kell megtenni a tőlünk telhetőt”, hogy legyen holnapi, s legyen ötven év múlva
