Bárdos Zsuzsa: Betűvetők konok akaratjáról - Munkácsy Mihály Múzeum Közleményei 2. (Békéscsaba, 2014)
Életművek idézése - Huszonöt éve nincs közöttünk Csizmadia Imre, az önéletíró parasztember
Huszonöt éve nincs közöttünk Csizmadia Imre, az önéletíró parasztember 121 indíttatású megvalósítással. Joggal fogalmazhatta meg: „Az orosházi múzeum köré verődve 10—12-en írják irányításommal az életrajzukat... Paraszt-lektoraim rendre önéletírók lettek. Ezek után nagyon izgalmas munka várt rám: a kis csoport vezetése. Elláttam őket visszaemlékezésekkel, életrajzi könyvekkel. Mikor érdeklődésüket jól felcsigáztam, összeállíttattam velük a készítendő munkájuk vázlatát... Mindegyik önéletírónak lehetőséget adtam, hogy egy-két részletet bemutasson írásaiból. Eleinte havonként a múzeumban összeültünk, és meghallgattuk egymást. Később szakembereket: Szabó Ferencet, Csák Gyulát stb. meghívtam a felolvasásukra, akik aztán tanáccsal láttak el bennünket... Önálló felolvasó délutánt is rendeztünk... Több újságíró látogatta meg kis csoportunkat, s szerepeltünk többször a televízióban is. Orosházán kívül még számos helyre meghívtak bennünket. A jelentős sikert aratott csoport tagjai: Fekete Sándorné, Csizmadia Imre, Györgyi Lajos, Koczka Pál, Csarejs Jánosné, Ujj Istvánná, Sze- pessy Sándorné, Juhász Nagy Vilmos, Erdős Tóth Sándor, Násztor György és Sin Lajos. Szerte az országban több helyen készült már önéletírás, de itt egy csoport írja élete folyását... Amikor a parasztlektoraimat arra buzdítottam, hogy írják meg önéletrajzukat, Szenti Tibor a segítségünkre sietett. Részletes útmutatót írt arról, hogy az önéletírók milyen szempontok szerint állítsák össze dolgozataikat. Tanácsaival segítette a parasztokat, sőt Csizmadia Imre „Pirkadattól de- lelőig” című nagysikerű könyvének megjelentetésében tevékenyen bábáskodott. A visszaemlékezések lényegét Csizmadia Imre úgy foglalta össze: „Az önéletírás... szellemidézés... korrajz, kortörténetek sorozata... önarckép... önmagunk bemutatása... Levetkőzés a világ előtt: nézzétek, ilyen voltam és ilyen vagyok én! ...Itt-ott bohócot is csináltam magamból a túlőszinteségem miatt...” Hogyan lettem önéletíró? címmel a következőképpen idézi a nagy vállalkozást: „1957-ig tanyai lakos voltam. Amikor a városba költöztem, múzeumlátogató lettem. Nem mindjárt, csak úgy lassacskán... Történt, hogy (Nagy Gyula) 1972 vége felé eljött hozzánk, és egy jókora csomag gépelt kéziratot hozott. Felkért legújabb könyve lektorának. A készülő munkájának „Parasztélet a Vásárhelyi-pusztán” címet adta... Tudja, hogy életem java részét a Pusztán éltem le, és értem az ottani emberek gondolkodásmódját, szokásait. Használati utasítással látott el, mert én ilyet még sohasem végeztem. De ha már megtisztelt vele, röstelltem visszautasítani... Ettől kezdve minden találkozásunkkor kapacitált, hogy gondoljam rá magam, álljak be az önéletírók közé, és írjam az életem történetét. Ez a biztatás három éven keresztül tartott. Azzal vertem vissza a támadást, hogy a negyvenes évek elején megkezdtem írni, de a 9. oldalnál abbahagytam, mert arra gondoltam: ugyan ki a fene kíváncsi egy ganétaposó paraszt életére. 1975. november derekán egy meghívót kaptam, amelyből idézek: „Decemberben lesz 10 esztendeje, hogy az „Orosháza története és néprajza” megjelent. Megemlékezésül december 7-én, vasárnap 10 órakor kezdődő találkozót tartanak a múzeumban. Erre a találkozóra több neves szakember is meghívót kapott. A
