Bárdos Zsuzsa: Betűvetők konok akaratjáról - Munkácsy Mihály Múzeum Közleményei 2. (Békéscsaba, 2014)
Életművek idézése - Huszonöt éve nincs közöttünk Csizmadia Imre, az önéletíró parasztember
Huszonöt éve nincs közöttünk Csizmadia Imre, az önéletíró parasztember 119 azért időt szakítottam rá, de akkor még nem gondoltam, hogy a következő napok milyen véres eseményeket rejtenek magukban. Kedden már fegyverropogást hallottunk a rádióból, és attól kezdve mindennap zűrzavaros hírekről, eseményekről vehetett tudomást a rádióhallgató. Minket azért is nyugtalanítottak az események, mert nagyon aggódtunk Budapesten lakó leányunkért. Csütörtökön, 25-én bementem a piacra, és meglátogattam édesanyámat is. Akkor már budapesti újságokat nem árultak... Tanyai parasztembernek októberben, sőt még november elején is annyi a dolga, hogy napközben nincs ideje rádiót hallgatni. De a rendkívüli események kíváncsivá teszik az egyszerű embert is. Hogy a munka is haladjon és a hírekből is hallhassunk valamicskét, úgy oldottam meg a kérdést, hogy a trágyakazal közelébe kitettem a rádiót egy karosszékre, így legalább addig, míg a kocsit meghánytam trágyával, hallgathattam a budapesti eseményeket. Bizony sokszor abbahagytam a munkát, amikor fegyverzaj hallatszott a rádióból. Ilyenkor még jobban összeszorult mindkettőnk szíve, arra gondolva, hogy ugyan a mi lányunk most hol van? ...csak annyit láttam az Orosházán történtekből, hogy nagy teherautók szaladgáltak az úttesteken, és az oldalukra kívül krétával nagybetűkkel fel volt írva: LE A DUMITRÁSOK- KAL! Hallottam másoktól, hogy az ilyen „Dumitrásokat” összefogdossák, és kikísérik a laktanyába, (...mikor már fordult a szél, kiengedték őket, s helyükbe azok kerültek, akik bekísérték őket.) Egyszer azt is hallottuk a rádióból, amikor Nagy Imre „Andropov úr”- nak szólította azt, aki addig Andropov elvtársa volt... Hogy az október 23-án kirobbant eseményeket mi váltotta ki, és hogy alakultak olyanná, amilyenek lettek, azt sem megállapítani, sem elbírálni nem tudom... Egy azonban bizonyos: elsöpörték a beadási rendszert.” Csizmadia Imre 1961-ben csatlakozott a tsz-mozgalomhoz, betegsége miatt azonban hamarosan járadékos lett, kezdetben 260 forinttal. Végül a tanyai létet is kénytelen feladni: „Kint a tanyán nehezebb volt az élet, de az ég csillagai ragyogtak fölöttem! Mióta városi lakos vagyok, úgy érzem, mintha kalitkába lenne zárva az égbolt. Itt flaszteron járunk, nem sárban, latyakban, de az én világom nem ez, hanem a madárdalos, békabrekegéses, soha el nem felejthető, szikes Vásárhelyi Puszta. A tanya nincs már meg, most búzatábla van a helyén, de az én emlékezetemben élni fog halálomig.” Miután az általa ültetett fákat az elsőtől az utolsóig kiszedegette a vízparti tanyán, kezdte rendszerbe foglalni az addig átélteket: „A 70-ik év után már csak a múltjából táplálkozik, az emlékei felidézéséből él az idős ember. Tudja, hogy neki már nem sok jövője van. Igen gyakran fekszik behunyt szemekkel, és az órákig tartó hallgatás közben elvonul lelki szemei előtt életének egy-egy epizódja. És minél idősebb lesz, annál gyakrabban történnek meg vele ezek a hosszú hallgatások. Talán már készül a leghosz- szabb hallgatásra. És az emlékezés beborítjajóságos fátyolával.” Ahogyan egész életében, a hatodik ikszen túl is rendíthetetlenül gyarapít- gatta a Munkácsy utcai kis házat lassan megtöltő 2000 kötetes könyvtárát. Az olvasás mellett erőre kapott új szenvedélye, a toliforgatás. „Nagy Gyula múzeumigazgató úr bíztatására elkezdtem megírni életem nevezetesebb epizódjait, «korrajz»
