Bárdos Zsuzsa: Betűvetők konok akaratjáról - Munkácsy Mihály Múzeum Közleményei 2. (Békéscsaba, 2014)
Az irodalmi hagyományok megőrzése és közkinccsé tétele - Irodalmi kaleidoszkóp orosházi színekkel
10 Az irodalmi hagyományok megőrzése és közkinccsé tétele tanító vezette, a történelem során e helyütt harmadik település lakossága. Lakatlan, műveletlen földet vehettek birtokba eleink. Az új honfoglalók a nagy kiterjedésű Harruckern-domínium és a vásárhelyi, Károlyi családhoz kötődő határ közé szorultak. A földrajzi adottság befolyásolta a nyelvi, vallási és igazgatási sajátosságokat is. A Dunántúlról érkezők a magyar és református vásárhelyiekkel egymásnak feszültek, míg a szlovák anyanyelvű, szintén lutheránus csabaiakkal, komlósiakkal, szarvasiakkal barátságokat szőttek. Az 1744. augusztus 6-án hivatalába iktatott első evangélikus lelkész, a Vas megyei születésű Horváth András negyvenegy évig szolgált Orosházán. A helyiek bírája Szalay János, jegyzője Kis Ferenc lett. Évtizednyi idő múltán a település már lelkipásztorral és tanítóval rendelkező evangélikus egyházközségként jegyeztetett. Az Orosházáról írott első dokumentumot a szarvasi Markovicz Mátyásnak tulajdonítjuk. Az első orosházi könyvet (Pesten, 1793-ban kiadott iskolai tankönyv) Szimonidesz Jánoshoz, az evangélikus templom építtetőjéhez kötjük. Skolka Sámuel tanító 1815-ben, Prágában jelentette meg német nyelvű tanulmányát a településünkről. 1852-ben a község 10 915 lelket, 1880-ra már 18 032 főt számlált. Továbbgondolásra késztet, hogy e nagy léptékű fejlődés mellett két helyi könyvnyomdáról, de három pénzintézetről tudunk. (1887-ben Magyarországon 390 nyomda, közülük 68 Pesten működött.) Ezen túl 1890-ig sem középfokú iskoláról, de figyelemre méltó irodalmi életről sem beszélhetünk. Tipográfiai műhelyeink az Orosházi Közlönyön és az Orosházi Újság kiadásán túl Eördögh Lajos főszolgabíró Könny és mosoly, Repkény című versesköteteinek nyomtatására, Balassa Pál Százados könyvének 2. kiadására, a község Veres József által összeállított első monográfiájának sokszorosítására, Kádár Imre verseskötetére vállalkoztak. A kiegyezés és az I. világháború között Orosháza - lélekszám szerint Békéscsaba mögötti második helységként - a legnagyobb magyar faluvá erősödött. Településünk kereskedelmi, közlekedési, ipari lehetőségeit tovább gazdagította a vasúti hálózat kiépülése. Nem csitult azonban az évszázados földéhség. Erről kesergett a Népszava 1891. április 10-i számában megjelenő orosházi népdal: „Kevés hold jut egy kaszára, /Elfogy karácsony napjára... /Zálogolni megy a bíró, /Nem tartja fenn a sok síró”. A szűkölködők mellett persze voltak kisebb-nagyobb földet birtoklók is. A kis- és középbirtok kultúra virágzása (Féja Géza szavaival) Orosháza „vallomásos piac”-án mérhető. A meggazdulni vágyásról olvashatunk Székácsnál: „E kort... egy láz tartja fogva/ Ez a reálnak, a kézzel foghatónak/...végtelen szerelme. /Bálványa a haszon, vallása élv / Ént istenítő törvény... / Vagyonszerző, önző reálokosság.” A polgári gondolkodás- mód, a városiasodás ösztönző hatása azonban váratott magára. Az évszázadokat átívelő folyamatot igazoló fennmaradt nyilvántartások, kézzelfogható bizonyítékok gondolatébresztők. Érdekesek lennének azon adalékok is, melyek az idők távolában elvesztek. A feltételezés kategória azonban
