Bárdos Zsuzsa: Betűvetők konok akaratjáról - Munkácsy Mihály Múzeum Közleményei 2. (Békéscsaba, 2014)
Életművek idézése - A Különös karnevál szerzője, Fedor Ágnes
A Különös karnevál szerzője, Fedor Ágnes 99 Nemzet munkatársa. A Pethő Sándor alapította politikai napilap a fasizmussal szembenálló, haladó értelmiséget gyűjtötte táborába. Külpolitikai rovatvezetőként a báró sokakat figyelmeztetett a riasztó kilátásokra. Szakértőként igazolta, ami a Pesti Napló hasábjain is olvasható: „A háború... nem jött váratlanul: attól a perctől kezdve, hogy az első véget ért, érlelődni kezdett az új háború.” Vele együtt más toliforgatók is keresték újabb tájékozódási pontjaikat az akkori események szédítő sodrában. Olykor jócskán el is vétették. Zilahy Lajos például 1935 áprilisában Gömbös Gyula reformkormányának támogatására szólította fel az írókat. (Gömbös maga is találkozott a felhívást támogatókkal: Fájával, Illyéssel, Móriczcal, Németh Imrével, Németh Lászlóval, Szabó Lőrinccel, Tamási Áronnal. Kiábrándulásukat gyorsíthatták Gömbös szavai: Én olvaslak benneteket! - s kinyújtva az ujját, és mint egy gladiátor, lehajtott fejjel, döfve Zilahyra mutat: - A te munkád közül a... a... Süt a nap állott legközelebb a lelkemhez. A többiben csupa idegen utánzatot éreztem, amit ki kell belőled irtani. Rábök Tamási felé: - Téged is olvaslak. Az első kötet nagyszerű, azt nagyon szerettem, a másodikat el kell égetni... Akkor rám néz (ti. Móriczra) - Veled is harcban vagyok... Veled szemben is állandóan van valami ellenséges érzésem... Elárulom nektek, hogy én kadétkoromban még nem olvastam magyar könyvet. Én úr voltam... ezt az új társaságot csak tiszta vérségi alapon szabad összeállítani”). Németh László az 1939-ben írott „Kisebbségben” című munkájában „híg magyar”-nak titulálta a zsidókat. Nagy Lajos erre megjegyezte: „Ami mélymagyar gondolat Németh Lászlóban van, az Szabó Dezső eszméinek harmadik tealeöntése.” Nem csupán a toliforgatók bizonytalanodtak el. Emlékezhetünk a 26 esztendős Kossuth megfogalmazására az „Értekezés az éhínségek okairól” című művében: „nincs olyan törvény, melynek célját a fortélyos zsidó ki ne játszaná”. A későbbi idők szemléletváltását bizonyítja: „az antisemitikus agitatiót mint magyar restellem, mint a XIX-ik század embere szégyellem, mint hazafi kárhoztatom.” 1878-ra a gyomai választókhoz küldött levelének bölcsessége: „Boldog Isten! hát mi köze van a vallásnak a politikához és hazafiúi érzelmekhez?” Nem adatott meg mindenkinek e formálódás. Széchenyi István mindvégig lehetetlennek vélte a zsidók belső szellemi asszimilációját, s ellenezte egyenjogúsításukat. Mindig voltak persze a politikai irányvonalak ellenében reális meglátások is. A Huszadik Század című folyóirat 1917-ben körkérdéseket intézett 150 értelmiségihez a zsidó helyzetről. Az összegyűlt válaszokból okulhattak volna a bársonyszékek uralói. Ők azonban még a hatalmas befolyással bíró Adyra sem figyeltek, aki már 1913-ban érzékelte az antiszemitizmus pszichológiai mozgatórugóját, mondván: „Az arisztokrata leköpi a dzsentrit, a dzsentri a polgárt, a polgár a parasztot, a paraszt a kutyát, a kutya a zsidót”.
