Erdős Kamill: A Békés megyei cigányok és cigánydialektusok Magyarországon (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 72. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1979)

honokba költöznek. Gyermekeiket rendszeresebben járatják iskolába. Mindinkább igényesen öltözködnek és tudatosabban művelődnek. Törekszenek az egészségügyi követelmények betartására is. Megannyi jele annak, hogy egy részük mindjobban akar sáfárkodni a társadalom sok irányú segítségével. Minden jó szándékunk ellenére is ez a folyamat évtizedekig elhúzódhat. Ma már látjuk, hogy mennyire igazul ismerte fel mindannyiunk feladatát Erdős Kamill, aki egy helyütt azt írja, hogy „Minden embernek kötelessége lenne, természetes, magátólértetődő emberi kötelessége, hogy segítse a cigányokat, segítse ennek az évszázadokon keresztül üldözött, eddig szinte nem is emberi körülmények között élő, fajilag lenézett népnek a fejlődését, felemelkedését, illetve beilleszkedését társadalmunkba." Erdős Kamiik sok kortársával szemben az jellemezte, hogy hitt a cigányokban. Bízott bennük. Ez azért lehetett így, mert egész életét, maradék erejét arra tette fel, hogy megismerje a cigányságot: életüket, szokásaikat, nemegyszer öntörvényű zárt társadalmukat. Eléggé nem hangsúlyozható akadályokkal kellett megküzdenie. A hazai és nemzetközi ciganológia alig járt ösvényeivel kezdhetem, majd utalnom kell súlyos és végzetes betegségére, s nem utolsósorban kell említenem a kutatásaihoz szükséges anyagiak állandó és folyamatos hiányát. Ha voltak, akik önzetlenül vállalták a kutatás, a tudományos munka minden nehezét, akkor Erdős Kamill is közéjük tartozott. Aki ráadásul az egyik legnehezebb terepen, a cigányok között vállalta a tudományos búvárkodás munkáját. Sorra járta a cigánytelepeket, barátkozott, ismerkedett a cigány családokkal. Belelopta magát e különös, archaikus szokások szerint élő emberek lelkébe. S azok testvérükké