Kirner A. Bertalan: A békési vásár (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 55-57. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1964)

lecsillapították a kedélyeket. Ismét megindult a vásár. Közben a kereskedők bevagonirozták vagy külön válogatták az összevásárolt állatokat. Egy-egy csordát bekerített várakozó helyre hajtottak. Aztán útnak indítják őket a hajcsárok Szolnok, Budapest, Arad vagy Nagyvárad felé. Némelyik kereskedő visszamegy a vásárba, hátha talál még egy-két szemrevaló jószágot. Nézzük tovább a vásárt. Az egyik ember vezet két csikót, egy másik ember meg hármat. Ezek az emberek lótenyésztők. Teljes gazdaságukat erre állították be. Nem sok földdel rendelkeznek. Fontos nekik a ház, az istálló és pár hold föld, ami ott van a tanya mellett. Lucernát vagy lóherét vetnek... Tengerit, tököt, répát termelnek főként, hogy a csikóneveléssel ne akadjanak fel. Szeretik a lovat, ismerik is. Nagyon sok közülük huszár vagy tüzér volt. Onnan is hozott valami ismeretet. Ismeretét szorgalommal kibővítette és szeretettel foglalkozik kedves állataival. Pár év alatt a csikók megnőttek. Némelyik nagyon busásan fizet meg az ápolásért, gondoskodásért. Megtanítják szépen járni, rajcsúrozzák, kocsiba tanítgatják. Ha nem találnak benne különösebb értéket, túladnak rajta s másikat kerítenek. Kocsiba azért tanítják be korán, hogy kisebb távolságokra maguk is felhasználhassák. Pihentetve még szántanak is vele. Ezek az emberek mind tanyasiak. Azt tartják, hogy városban nem lehet lovat nevelni. Piaci napokra be-be járnak, egyszerkétszer hetenként. Nem járnak üresen, legikább baromfit hoznak magukkal. Tenyésztenek értékesebb baromfit is, gyöngyöst és pulykát. A pulyka kis korában igényesebb állat, de ha ezen a pár héten vigyázva nevelik, becézik, később bebogarássza a fél határt. El nem téved. Mindig visszajön. És éppen tél idejére tekintélyes pénzforrás lesz. A tojásféle, korai csirke, kacsa mint piacra való hamar készen van. A csikót lovat nevelő embernek fontos a csikók jártatása is, és piacra menés összeesik a csikónevelés jártatási szükségletével. Ilyen fajta embernek ismertem Háló Istvánt, szürke lovas Püski bácsit, Talpast, a honvédlovat tartó Tar bácsit, Szász Imrét, a híres fuvaros Sós Jankót, később Hégely Jánost. Vannak szarvasmarha tenyésztő emberek is. Lóra nem igen hederítenek. Nekik meg a tehén az értékes állat. Istállójukban