Kirner A. Bertalan: A békési vásár (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 55-57. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1964)

volt egy nagy kaska. Lekötve kendővel, de arról nem mondott semmit sem. Mindent kikérdezett, segített szőlőt szedni, és mikor teli volt a kaska, kikísért bennünket a kertből. Ö ottmaradt. Rátámaszkodott a nagy botjára, és Kelemen bácsi nagy almafája alól nézegetett mindenfelé. Később megtudtuk, hogy a kertünkkel szemben levő Pénzes—Fekete bácsinak leszedte valaki a szép almáját a fontos almafájáról. A vásárban megismerték, mikor árulták. Mi aztán mentünk vissza, hazafelé. De még akkor sem lehetett az úton menni. Le kellett az árok szélére térni, mert még sokkal több ember, kocsi szekér állt végig, a nagy Ladányi úton. Visszafelé menetben már ott volt Mészáros Ferke édesapja is. Ö is rendőr volt, mint Tar bácsi. Itt Bánhidán akkor ők voltak a rendőrök. Nagy széles, görbe kardjuk volt, mikor mentek az utcán, mindig a kard markolatán volt a kezük. Lassan mentek, párosan Tar bácsival. Szép kék ruha volt rajtuk, zsinórosan. A nadrágjukon is, a kabát jukon is piros zsinórzat volt. Kalapjukat édesapám csinálta. Kossuth-kalap volt. És elöl a szalaghoz nagy csomó fehér lófarokszőr volt dugva, áthajlott a kalap tetején hátrafelé. A kezükben volt egy suhogós hosszú nádpálca is. Mi pedig csak mentünk, sok bámulás közben hazafelé. Mikor kiértünk a Keskeny utcából a nagy kövesútra, a Ladányi úthoz, ott is sokan álltak már. Otthon sokallták a hazaérkezésünket. Juliskát édesanyám elébünk küldte, hogy megtudja, hol vagyunk olyan soká. De csak nem tudtunk keresztül menni, hanem jobbfelé menve az Űri utcán át, mikor ott megállottak a szekerek, úgy tudtunk a megállott szekerek között átmenni,, hogy a Szív utcába érjünk. Ezt az esetet azért írtam ide, hogy következtessünk belőle, hogy milyen felvonulás volt ilyenkor a vidékről. Rácz bácsiék mondták is, hogy azért jöttek előtte való napon, mert még akkor bátrabban lehetett jönni. Bár már akkor is jöttek, a hajdúböszörményi szekerek; Debrecen felől is csatlakoztak már elég sokan. A szőlőszedéssel otthon meg voltak elégedve. Meg is dicsértek bennünket. Mi pedig elmondtuk, hogy mit láttunk, azt is amit Csanak bácsi kérdezett tőlünk, és hogy segített is nekünk szőlőt szedni. Mikor aztán három nap múlva az iskolába mentünk, volt mit elbeszélni nekem is, éppen úgy a