Szabó Ferenc: A dél-alföldi betyárvilág (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 53-54. Gyula, 1964)
III. A dél-alföldi betyárvilág eseménytörténete és a híresebb betyárok
házi—szarvasi Epstein-testvéreket. A 3 szegénylegény mintegy 6500 forint készpénzt és sok ruhaneműt, zsebérát stb. vett el a megtollasodott kereskedőktől/' 7 A tettesek kiléte nem derült ki. A megyei és kerületi főnökök már október elején megpendítették, a statárium kihirdetésének gondolatát. Stäche János Békés megyei biztos már október 5-én kérte a rögtönítélkezés elrendelését. Gaál Edward szegedi kerületi főnök megállapította, hogy Békés megye volt az, ,,hol a közbátorság rablásokkali megzavartatása a fő Biztosság kerületében legelsőbban tapasztaltatott". Mivel a statáriumot az egész kerületben szükségesnek vélte, alárendeltjeitől véleményt kért/' 8 A gondolatot a makói első alispán is erősen támogatta és október 7-én Battonyán, Dombiratoson, Kopáncson (ma Vásárhely határában), Kaszaperen történt rablásokról jelentett. Az alispán szerint a " . •. mind inkább növekedő rabló csoportok gonosz merényei és kicsapongások annyira elharapództak Megyénkben, hogy a Csendre és Rendre felügyelő Biztosainknak és azon kivel is csekély számmal lévő üldöző legényeinknek nincs többé azon óhajtott hatásuk, hogy ezen gonosztévők kárhoztatott gaztettjeikben vissza tarthassanak máskép, mint rendkívüli módok 1 elhasználásával"/ 1 " Ilyen előzmények után 1849. nov. 17-én, Gyulai Gaál Edwárd Haynau parancsa alapján az egész kerületben elrendelte a statáriális bíráskodás bevezetését. A rendelet, a szabadságharc előtti évek hasonló hirdetményeivel egyezően — a tolvajokra, rablókra, útonállókra terjedt ki, kivétel nélkül az akasztófát helyezve kilátásba az elfogottaknak. Az előírás szerint a bíróságnak a halálos ítéletet az csszeüléstől számított 3 napon belül végre kellett hajtania, fellebbezésről szó sem lehetett. A halálraítélt mindössze 3 órát kaphatott az ..utolsó útra" való felkészüléshez. 50 E szigorú rendelet mellett érvényben volt az egész országra nézve az 1849. júl. 1-én Győrben kihirdetett 47. Uott. 750/1849. (Nyomtatott körözvény is.) 48. Szentesi Áll. Levéltár, főnöki iratok. 414 1849. 49. Uott. 248/1349. öO. A rendeletet közli Scherer i. m. (Gyula város tört.) II. köt. 59.