Szabó Ferenc: A dél-alföldi betyárvilág (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 53-54. Gyula, 1964)
II. A betyárok és a betyárvilág általános jellemzése
ciói a helységenkénti egységes gazdasági fellépés bizonyságai voltak. Igen elterjedt, évszázadokon át fel-felbukkanó paraszti ellenállási mód volt a bosszúból, megfélemlítésből történő gyújtogatás is. A kistelekiek pl. ezzel akartak gátat vetni a Pallavicini-uradalom kapzsi kizsákmányolásának. (1839-ben a tömörkényi. 1841-ben a hantházi major szénakazlaira és a baksi juhaklokra repült föl a vörös kakas.)' 1 Az antifeudális, ösztönös, paraszti harcnak az eddigieknél valamivel fejlettebb formája volt a betyárkodás, amely a passzív ellenálláson túl az aktivitás számos jelét is mutatja és a falusi osztályharc 18—19. századi szakaszában igen gyakori, egyéni ellenállási forma. A parasztfelkelésekhez és a tömeges fellépéséhez viszonyítva a betyárkodás, persze, minőségileg sokkal alacsonyabb fokot jelent. A szegénylegények-betyárok működése rendkívül sokrétű, és távolról sem ítélhető meg egyoldalúan. Egészében véve sok tekintetben pozitív jelenség, hiszen a földesurak, gazdag kereskedők, papok, telkesgazdák, brutális uradalmi és megyei tisztviselők és kiszolgálóik állandó rettegésben tartását jelentette, bosszúállást és igazságot is hozott az elnyomottak számára. „A törvényen kívül" került betyárok a feudális társadalom minden rendű és rangú törvényesen védett nagy rablójával szemben a népi igazságtevést az akkor egyedül lehetséges eszközökkel gyakorolták.'"' A betyárkodással szerzett élelem, pénz stb. emellett nemegyszer a létfenntartást biztosította. Sokan azért cimboráltak a betyárokkal, hogy csekély jövedelmüket orgazdaság révén kiegészítsék. Az adott történelmi körülmények szülötte, hogy társadalmi hatásában az objektive bűnözésnek látszó betyárkodás pozitív jelenség is volt. Ugyanakkor a betyárok fellépése, tevékenysége nem volt mentes néhány negatív tényezőtől sem. Akadtak olyanok is, akik a könnyű életet keresték a szegénylegények között, meggazdagodást, sok kincset reméltek. Nemegyszer előfordult, hogy a szegényeket is megfosztották legfontosabb holmijuk3. Reizner i. m. 328. 4. Szántó Imre i. m. (Zöld Marci)
