Szabó Ferenc: A dél-alföldi betyárvilág (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 53-54. Gyula, 1964)

I. A betyárvilág gazdasági és társadalmi alapjai

lanná tette a hazaárulók életét. Már 1849. aug. 9-én arról kapott jelentést a Csongrád megyei császári biztos, hogy a szőregi csata után a honvédek közül számosan „Vásárhelyi rétnek és tanyáknak vették útjukat, Görgei táborát felkeresendők, mi­nek valóságát erősíti a városi kapitánynak azon előadása, hogy a rétenn és tanyákonn honvédek már láttattak is." A jelentés­tevő Dobozy Lajos vásárhelyi főszolgabíró attól félt, hogy a honvédek, „a katonai védelem nélkül hagyott Vásárhelyi és Szentesi nagy tömeg népet felkelésre izgathatják ... könnyen veszélyeztethetik a Cs. K. seregek hadi munkálatját, de még inkább a morális és physicai erő nélkül hivatal el fogadására bírandó tisztviselők életét és vagyonát". 119 A bújdosásba, be­tyáréletbe menekült honvédek száma ismeretlen. Hogy sokan lehettek, mutatja az alábbi adat is: Szentesen 440 honvédnek és 112 nemzetőrnek kellett volna jelentkeznie sorozásra, de 95 honvéd és 77 nemzetőr „ugrásban" volt. 120 Vásárhelyen 1850 tavaszáig mindössze 95 volt honvédet tudtak besorozni, sokan a környező megyékbe szöktek. 121 A falvak, tanyák népe nagy szeretettel rejtegette őket mindenfelé. Az egyik híres betyár, Szilágyi Jancsi, bújtatója, Tornyai Erzsók 66 éves néni is azzal védekezett a bíróság előtt: „Azt gondoltam, honvéd." 122 A buj­dosó honvédek száma olyan magas volt, hogy még az 1850. má­jus 22 és 31 között lefolyt, több megyére kiterjedő katonai razzia is csak Békés és Csanád megyében 24 volt honvédet fo­gott el. 12:1 (Amint a későbbiekből kitűnik, a betyárok elleni haj­tóvadászatokat mindig összekapcsolták a honvédek, katonaszö­kevények üldözésével.) A császári hatóságok félelme teljesen jogos volt amiatt, hogy „több volt honvédek magokat lopásra, s rablásokra adván, ide s tova csavargásokban a közcsendet háborgatják". m A bujdosó honvédek, volt gerillák nem egyszer kisebb csapatokba verőd­tek, és fegyveresen rettegtették a földbirtokosokat, osztrák 119. Szentesi Ali. Levéltár, főnöki iratok, 23/1849. 120. Uott. 1493; 1850. 121. Uott. 1168/1850. 122. Uott. Csongrád m. cs. kir. tvszék büntető ügyek, X Cl 1853. 123. Gyulai Ali. Levéltár, főnöki jegyzőkönyvi iratok, 2501/1850. 124. Szegedi Ali. Levéltár, Csanád m. cs. kir. főnöki iratai, 250/1849.

Next

/
Oldalképek
Tartalom