Hanzó Lajos: A földkérdés alakulása Békés megyében a XIX. század második felében (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 51-52. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1964)

határoztak, hogy felosztják azt a lakosok között oly formán, hogy minden zsellérházzal és úrbéri földdel bíró lakosoknak aránylag 1 rész jusson, (kiemelés tőlem: H. L.) ennek az elosztási elvnek az alkalmazása következtében 1 zsellérházra egy 1100 öles hold és 1 telekföldre 8 hold adódnék. Ha elemezzük ezt a határozatot, úgy valóban észre kell vennünk, hogy a föld szétosztása az eddigi vagyoni kategóriák figyelembevételével történik. Sőt, a hazátlan zselléreket egyáltalában nem érinti ez a rendezés. Ha figyelembe vesszük azt, hogy ugyanakkor magas megváltási összeget is kell fizetni, akkor látjuk meg a további fejlődés irányát. Ezeket a határozatokat olyan gyűlés hozta, melynek tagjai között a régi nemesség tagjai is részt vettek. De itt találjuk löbbek között Tomcsányi Józsefet, a város eddigi vezetőjét, Mojsisovits Sámuel kereskedőt, Endreffy György ügyvédet, Hellebrandt Jánost, aki szintén a város ügyeinek intézésében vállalt eddig szerepet. Tehát a polgárság képviselőit is.

18 Mellettük pedig a parasztság néhány tagja foglalt helyet. A décsi, kákái és kondorosi puszták sorsa világosan igazolja azt az állítást, hogy ezen az úton nem lehetett megoldani e vidék parasztságának, a földdel kapcsolatos vágyait. Az örökváltsági szerződés aláírásával keletkezett öröm mellett, az elhangzott szavak és indtíványok mögött elégedetlenség is meghúzódott. Az elégedetlenségnek az volt az oka, hogy egyre inkább érvényesült a megoldásokban a gazdagparasztság kívánsága. Egyfelől abban, hogy az kihasználta gazdasági erejét, másfelől pedig abban, hogy akaratát rákényszerítette a többi rétegekre is. Ezekkel a törekvésekkel szemben a szegényparasztság úgy akart védekezni, hogy ellenjavaslatokkal élt, mint pl. a kondorosi föld szétosztása alkalmával is azt tartotta volna helyesnek, ha azt nem bocsátják azonnal áruba, hanem egyelőre csak haszonbérbe adják a pusztát. Mihály-napkor azután minden művelőnek nyilatkoznia kellett volna afelől, hogy megtartja-e a jelzett földterületet. Ha igen, akkor örök áron kellett megvásárolnia, ha nem, akkor másnak adják azt. Ez a javaslat 18 SZJ. 1848. dec. 8. Ülés.