Dankó Imre: A gyulai fazekasság (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 48-49. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1963)

Ugyanilyen eljárással alakokat ábrázoló csempéket is csináltak, valamint nyílászárókat is. A legtöbb csempe egyszínű volt, de akadt sok kétszínű is. Az ilyen színezés rendszerint mélyítéssel, domborzati különbséggel járt együtt. Régebben úgynevezett korongolt kályhát is csináltak. A kikorongolt hatalmas csempéket ívbe vágták és ívekben égették ki. Az ilyen kályhák rendszerint oszlopszerűek, hengeralakúak voltak. Egyetlen hibájuk volt, hogy hamar megrepedtek. A gyulai fazekasok mindegyike árult háztól is, de az igazi forgalmat mindegyikük számára a gyulai pénteki heti vásárok és az évenkénti négy országos vásár jelentette. Több olyan volt köztük, aki nem is ment máshová árulni csak a gyulai vásárokra dolgozott. Akik mégis jártak vásározni azok Elekre, Sarkadra, Nagyzerindre, Nagyszalontára, Kisjenőre, Székudvarra, Tamásdára, Hlyére, Dobozra meg Pécskára jártak leginkább. Útközben is árultak és sok edényt eladtak Kötegyánban, Kétegyházán, Gyulaváriban, Gyulavarsándon, Pélben, Méhkeréken, Anton, Sarkadkeresztúron és a közbeeső majorokban, tanyákon. Vásározni általában csak azok mentek közülük, akiknek saját lovuk, szekerük volt, fogadott szekéren nem volt kifizető az árusítás. A szekerek oldalait feltolták, azaz megmagasították és kitöltötték pévás szalmával, törekkel. Ebbe rakták aztán az edényeket, hogy ne törjenek össze. A kályhások csak helyben árultak, a fölösleget a környékbeli kereskedők vették meg és árulták boltjaikban. Amikor a századforduló felé mindinkább elterjedt, hogy a kályhákat is a fazekasok rakták, saját csempéből dolgoztak, a kezeik alá csinálták a csempét. A vásározó gyulai fazekasok ha csak lehetett pénzért adták árujukat. De a tanyákon, majorokon meg az útbaeső kis falvakban terményért is kénytelen voltak sokszor odaadni az edényt. Ilyenkor tiszta búzával egyszer, rosta aljával másfélszer, kétszeressel kétszer, rozzsal is kétszer kellett teletőteni a megveendő edényt. Vásározni mindig a mester ment, de a piacon a felesége árult. Magával vitte segítségnek az inast vagy valamelyik gyermekét; had szokjon az áruláshoz — mondták. Tekintve, hogy az inasok leginkább a családból kerültek ki; a fenti megkülönböztetés a valóságban nem jelentett sokat. A gyulai fazekasok sokféle edényt, áruféleséget készítettek. Minden mester csinált mindent, nem specializálták magukat semmiféle edényre. Híresek voltak például a tálak. Nagyság szerint háromfélét készítettek : nagytálat (ezt gyúrótálnak is nevezték), kistálat (ezt uborkástálnak is hívták) és középtálat (ennek porciós tál is volt a neve). Különleges formájú tálfajták is voltak, mint például a mosogatótál (két fülű, peremes, mély tál), a levesestál (mély, meredeken ferdefalú, fületlen tál) és a szedőtál, vagy szűrőtál (két fülű, mély tál kilyukgalva). A tálakhoz legközelebb álltak a tányérok. Ezeknek is több fajtája volt. A mély tányér vol-