Albel Andor – Vincze Ferenc: Békés megye öntözéses gazdálkodása (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 47. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1963)
Az öntözéses gazdálkodás továbbfejlesztésére a második tiszai vízlépcső építésének terveit is kidolgozzák. Ez az újabb jelentős építmény lehetővé teszi majd, hogy a nagykunsági csatorna útján további vízmennyiséget kapjon Békés megye. 1962-ben elkészül a Körösvölgyi Vízügyi Igazgatóság irányításával a Fehér-Körös és a Fekete-Körös összefolyásánál az Élővízcsatorna, mely 2 m 3 /sec vízmennyiség szállítását teszi majd lehetővé. Hatalmas fejlődésen ment át az öntözéses gazdálkodás — különösen a felszabadulás előtti helyzethez hasonlítva. A Décs-fazekaszugi rendszer területe végleges kiépítés után 6270 kh lesz. Zömében állami gazdaságok hasznosítják az öntöző vizet. A Horgaoldal—Gödénylaposi öntöző fürt 4100 hold öntözését teszi lehetővé. A Félhalmi 3690, a Boldisháti öntözőrendszer 1100 kh terület gazdálkodását érinti majd teljes kiépítés után. A Körösladányi öntözőrendszer építése a második ötéves tervidőszak feladata, s a megye legnagyobb öntözőrendszere lesz majd a 10 600 holdjával. Az öntöző rendszerek magasvezetésű csatornákból kapják az öntözővizet, hogy a vízszállítás kevesebb emelést igényeljen. A csabacsüdi öntöző rendszer kialakításának tervezése még folyik. Tízezer holdat meghaladó terület gazdálkodását (fele állami gazdaság, másik fele termelőszövetkezet) érinti majd ez a rendszer. 1957-ben 10 062 kh terület volt berendezve, 1961-ben már 27 596 kh, s ennek harmadán esőztető öntözési módot alkalmaztak. Az Öntözött területek kétharmada tanácsi felügyelet alá tartozik, főként termelőszövetkezetek szántóföldi öntözését szolgálja. 1962-ben már 43 ezer holdat ért el megyénkben az öntözött terület, a tervidőszak végére pedig 65 000 holdra növekszik. A járások közül a szarvasi, gyomai és a békési vezet területnagyság szempont-, jából. 6. Az öntözéses agrotechnika fejlődése Az öntözéses gazdálkodás a második világháborút követő években nemcsak területileg növekedett meg, hanem szerkezetében is igen jelentősen megváltozott. Ezt a változást akkor látjuk jól, ha megvizsgáljuk az öntözővíz elosztására szolgáló módszereket, valamint az öntözőtelepek hasznosítását. A háborút megelőző években az öntözéses gazdálkodás — a kis területet felölelő kertészkedés mellett — túlnyomórészt a rizstermesztésre szorítkozott. 1956-ig sem változott lényegesen a helyzet.
