Dankó Imre: A Gyulai vásárok (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 44-46. Gyula, 1963)

IV. A gyulai vásár jellegzetes alakjai

röpködtek belőlük a bankócédulák. Itt a Fekete Sasban intézték el adminisztrációs dolgaikat is. Itt írták meg váltóikat, leveleiket, és aztán hatalmas tivornyák után innen indultak vissza üres társzekereiken Pestre. A verlegerek számára állt a világ. Finom szivarokat szívtak, a pincérek, az oldalgó kócé legények őket lestek. Minden igényüket igyekeztek kielégíteni. Gyulai tartózkodásuk vidám élet volt, megédesítették ezeket a napokat a Fekete Sas és más vendéglők hölgyei is. A verlegerek nem egy esetben nagy énekszóval, kompániástul keresték fel az egyébként is zajos Hagyma téri kéteshírü házakat. AZ ÁRPÁDI BORONÁS A gyulai vásárokra általában, de különösen a tavaszi vásárra, az Erdőhátról igen sok faszerszámot hoztak fel. Ezek között a faszerszámok között külön említést érdemelnek az árpádi tövisboronák és készítőik-árulóik, az árpádi magyarok. Csak így emlegették őket. Árpádon szinte az egész falu kötötte szúrós somvesszőből a tövisboronát. ök látták el egész Bihar és Békés megyét tövisboronákkal és azok a más helyek, ahol még csináltak tövisboronákat, vagy tőlük tanulták el, vagypedig valamilyen úton-módon kapcsolatban voltak velük. Az árpádi tövisborona azért volt keresett, elterjedt árucikk, mert nagyon jó anyagból, erősen kötötték, sokáig eltartott. Az árpádi tövisborona 180—250 cm széles és leginkább 100—120 cm hosszú volt. Az elterített somfavesszőt két hasított karó közé helyezték és a karók végeit meg a tövisek közeit fűzhánccsal jó erősen összekötözték. Ez volt az egyszorításos borona, de csináltak kétszorításosat is. Ilyenkor a hasított karók közül kiálló végeket még egy harmadik, fejekaróval is leszorították. Ezeket a tövisboronákat hatalmas, hosszított tengelyű, nagy rudakkal meghosszabbított oldalú szekereken hozták a vásárba az árpádiak. Egy-egy szekéren 15—20 boronát szállítottak. A vásárban a portékát lepakolták, a szekeret pedig a szállásra vitték. Az árpádi fehér-gatyás, kék-kötős, kék-lajbis, pörge kalapú magyarok hamar túladtak a töviseken, és volt idejük szétnézni, vásárolni a vásár többi részein. A kapott pénzt csizmaszárba vagy kalapbelsőbe, télen a kucsmába tették. A tövisboronákat nemcsak a föld elegyengetésére, rögtörésre használták, hanem igen jól alkalmazták őket sáros vagy havas időkben, nagy alkalmakkor: lakodalomkor, temetéskor, utca- és udvarseprésre is.