Dankó Imre: A Gyulai vásárok (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 44-46. Gyula, 1963)

IV. A gyulai vásár jellegzetes alakjai

hogy mindig ostorral a kezében járkált. A jobban megnézett lovaknak oda-oda is húzott vele és élénken figyelte, hogy az állat hogyan viselkedik. Sohasem az állat tényleges értékét nézte, hanem azt, hogy milyen célra tudja felhasználni. A cigánykupecek a vásárban mindig összejátszottak és a vevést közösen bonyolították le. Az alkuban segítettek egymásnak, a kiszemelt lovat is közösen, mindannyian megvizsgálták. Kétféle cigánykupec volt, az egyik a saját kezére dolgozott, a másik pedig megbízásból, olykor nagy urak megbízásából is vásárolt vagy adott el. Amíg a vásár tartott, mindig talpon voltak, a vásár végén pedig bevették magukat egy-egy kocsmasátorba vagy lacikonyhába, és ott mértéktelen ivás közben meghányták-vetették a lezajlott vásár kérdéseit. A vita közben gyakran összekaptak, és nem egy esetben a vásár a cigánykupecek verekedésével fejeződött be. A harag azonban, még ha verekedésben végződött is, rövid ideig tartott. A következő vásárban már megint összedolgoztak, és kezdték elölről az egészet. A HALÁRUS A gyulai halpiac a belsővásártéren, a Féhn ház előtt volt. Ide hozták a gyulai, a dobozi, a sarkadi, de nagy tömegben különösen a ládányi, a tárcsái, a gyomai halászok is eladásra a különféle halakat. A pénteki piacokon mindig sok hal volt, a vásárokon is rendszeresen árultak. A múlt század 60-as, 70-es éveiben a hal még általános népélelmezési cikk; olcsó és tápláló élelem volt, amit a szegény és jómódú egyaránt szívesen vásárolt. A halakat a piacra hálókban, kosarakban, hordókban, kocsin hozták még helyből is. A még eleveneket a vásártéren vízzel telt dézsákba tették. A már megdöglötteket pedig földre terített fűre, vagy gyékényszőnyegre téve árulták. A tárcsái és ládányi halászok szekéren széna közé téve, meg kádakban hozták a termérdek halat. Nyáron gyakran jég között hozták, nehogy valami baja legyen. A halakat legtöbbször maguk a halászok árulták, ritkán helyettesítette őket a feleségük. Csizmásan, felgyűrt ingujjal foglalatoskodtak a halak között. Az eleveneket egy rántással, kopoltyújuknál fogva kivették a dézsákból és mutatták meg az érdeklődőknek. Ugyanígy, a kopoltyújánál fogva, emelték fel a már megdöglött halakat is a földről. A halakat általában darabszám adták, a kisebbeket tízével, és csak a múlt század végével terjedt el a súlyra való adás. Ekkor viszont meg a halak fogytak meg. A halászok mindig kora hajnalban érkeztek a piacokra. Mielőtt a bárkákból meg más haltartó alkalmatosságokból, varsákból kiszedték a halat, jól bepálinkáztak, mert úgymond, a víz különben elvette volna erejüket. Á piackezdést is mindiff pálinkázá=sal indították meg. mert a hideg halakkal bánni nem lehet belső fűtés nélkül — mondták.