Dankó Imre: A Gyulai vásárok (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 44-46. Gyula, 1963)
III. Áruk és árusok a gyulai vásárokon
kapható volt itt. A déli épületsor előtt a járdát a kápolnától kiindulva, egészen a gabonapiac kezdetéig kis ócskások és mindenféle alkalmi árusok lepték el. Itt árultak például a rétes emberek darutollat, nadályt, és itt árulták az összesöpört sziksót a sarkadkeresztúriak. Művirágkészítők, köszörűsök, pipacsinálók foglaltak itt helyet riak. De itt dolgoztak a foghúzók és a foggyógyítók is. Persze nem dolgozhattak szabadon, a rendőrség üldözte őket, de a betegek rájuk akadtak. A beteg fogakat rendes foghúzó fogóval rántották ki, a fájó fogra meg, ha nem akart tőle a gazdája megválni, gyógycseppet adtak. Ez úgynevezett koromolaj volt, a fájdalmat ideig-óráig megszüntette. De nagyon kellett vele vigyázni, mert igen összemarta a nyelvet, szájbelsőt, ha ügyetlenül nem a fájós fogra vagy fogba tették. Azután művirágkészítők, köszörűsök, pipacsinálók foglaltak még itt helyet egymás mellett, nagy összevisszaságban. A laktanya előtt útszakaszon árultak a fazekasok, tímárok, bőrkereskedők, szalmakalapárusok, tarisznyások és hangszerkészítők. Különösen sok fazekas pakolt ki egy-egy vásáron. A helybelieken kívül különösen Békésről, Nagyszalontáról, Mezőtúrról, Csabáról és Hódmezővásárhelyről jöttek fazekasok árulni. Külön érdekessége volt a fazekas sornak a lippai tűzálló edény és az ugyancsak sok oláh és tót edény. Az oláh edényt, különösen fazekakat és korsókat paraszt fazekasok készítették és árulták. Nagy sátoros szekerekkel, szalma vagy száraz falevél között hozták Belényes és Tenke vidékéről készítményeiket. A tót edény elnevezés pedig nemcsak a vászonfazekat, korsót jelentette, hanem azokat a felvidéki, főleg rimaszombati és más környékbeli edényféleségeket, amiket ide hoztak árulni. Ezek az áruféleségek leértek egészen a Hagyma térre, ahol természetesen nemcsak hagymát árultak. A hagyma mellett sokminden más is helyet talált itt, különösen a téli, tavaszi meg a nyári vásárokon. Itt árultak a pálinkások, az aszalványosok, a mészárosok. Legtöbbjük a bihari románságból került ki, de cseresznyét például Csongrádról is hoztak, barackot pedig Szentesről is fuvaroztak ide. Az őszi vásáron szombat délben vette meg, aki csak tehette egész évi hagymaszükségletét. A vereshagymát Makóról, Csanádról, Torontál megyéből, a fokhagymást Elekről és Székudvar vidékéről hordták föl, és hatalmas kupacokban árulták. Legtöbbször a Hagyma térre szorultak a szövő asszonyok is áruikkal. A zömük Mezőberényből, Békéscsabáról, Kétegyházáról. Sarkadról, Sarkadkeresztúrról, Nagyszalontáról. Méhkerékről. Feketetótról. Pécskáról jött. Ezrivel hevert előttük a földön a sok leved,ő, abrosz, dagasztóabrosz, szakajtóruha, törülköző, pakróc, derékalj, falvédő. A terményvásáron, vagy ahogy nevezték: a gabonapiacon szekér szekeret ért. Mindig nagy volt a zsúfoltság. A búzát, a kétszerest, a rozsot, az árpát, a zabot, a tengerit szekerekről árulták. A szekerek végéhez leállítottak egy-egy zsák terményt, és kibontva kínálták. Az effajta vásárlást nem mustrából vásárlásnak vették, mert hiszen az egész mennyiség ott volt a szekéren. A gabonapiacon mindig nagyon