Dankó Imre: A Gyulai vásárok (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 44-46. Gyula, 1963)

III. Áruk és árusok a gyulai vásárokon

kötőnek. Azután így árulták, ebből éltek. A jobban menő, ismertebb varróasszonyoknak állandó helyük volt, de a szegényebbje, a kezdők, bizony itt-ott pakoltak ki. Sok olyan is volt, aki kézből árult egy-két kötőt. Hozzájuk hasonlók voltak a harisnyások meg a kendősök, azzal a különbséggel, hogy ezek között férfi is előfordult. Ezek persze vett árut adtak tovább, míg ha asszonyok árulták a harisnyákat, kendőket, valószínűleg maguk csinálták. A belsővásár volt azután igazán érdekes és sokrétű. A Bonyhádi út északi oldalán foglaltak helyet a zsibárusok. Asztalon, földre terített zsákokon árulták az ócska ruhát, rossz edényt, mindenféle lábbelit és a lehető lecsodálatosabb dolgokat, köztük sok olyat is, amiről joggal lehetett feltételezni, hogy már semmire se valók voltak. A zsibárusok kétféle elemből tevődtek össze. Az ócskásoknak állandó foglalkozásuk volt a használt cikkek adása és vevése, míg a mellettük álló, alkalmi zsibárusok csak saját elhasznált vagy megunt holmijaikat árulták. Az ócskások között sok volt a nő, mégpedig az idős cigányaszszony. Ezek portékáikat hatalmas pokrócbatyukban hozták a vásárba. Hangos kínálással csábították a vevőket a' vásárlásra és ugyancsak hangosan szitkozódtak, ha a vásárból a nagy kínálgatás dacára sem lett semmi. Csak kis részük volt gyulai. Sok ócskás jött Csabáról, Aradról, Szegedről meg a környező kisebb helységekből is. A Magyar Király előtt, kiérve a tulajdonképpeni vásártérre, hosszú sorokban árultak az asztalosok, az esztergályosok, a kárpitosok, a csutorások, a fésűsök, a rokkások és más, leginkább fával foglalkozó iparosok. Egész szobabútorokat szállítottak és állítottak ki nagy stráfszekereiken, amelyeket aztán ott is hagytak az álláson. A kocsi fölé sátrat húztak és a kivitt áruból a kocsi elé le is raktak. Így egy-egy asztalos sátor egész kiállítás-szerű volt. A híres gyulai asztalosokon kívül különösen a csabai, aradi és a váradi asztalosok jöttek leginkább. Az asztalosok sora előtt, föl egészen a volt zsidótemplomig, hatalmas szabad térség állott, amin a vásárosok szekerei, járművei álltak. Ezen a térrészen kellett a vásárrendezőknek a legszigorúbb rendet fenntartani, mert különben nem fértek volna el a szekerek, majd később pedig a két háború között az autók. Ennek a térrésznek a déli, a Bonyhádi úthoz közel eső sarkán pakoltak ki a magyar és német szűcsök. A legszebb bundák között lehetett válogatni, a kucsmák, subák, bekecsek, hátibőrök óriási tömegét lehetett itt látni. A gyulai szűcsök mellett sok szűcs jött Csabáról, Mezőberényből, Szarvasról, Váradról, Békésről, Sarkadról és Orosházáról. De még messzebb vidékről is jöttek, mint például Debrecenből, Karcagról és Kiskunfélegyházáról is. A bihari falusi vagy paraszt szűcsök árulták az itt kevésbé készített díszes kisbundákat. Ezek az ujjatlan körgallér-szerü. fekete selyemfonallal dúsan hímzett női ruhadarabok igen keresettek voltak. A mai artézikút helyén egy kis vásári talponálló kocsma állt. Az út felé nézve, mellette, több utcában árultak a gyulai, a csabai és a békési rőfösök. Előttük, a járda oldalán sorakozott fel a kötelesek