Dankó Imre: A Gyulai vásárok (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 44-46. Gyula, 1963)
III. Áruk és árusok a gyulai vásárokon
ták a vásárosok, és nem lehet rajta közlekedni. A vásárrendezők és rendőrök mindig ügyeltek, hogy a szekerek ne álljanak meg az úton, hogy az itt sátratvert lacikonyhák az árkon belül kerüljenek, hogy az úton ne áruljanak se állatokat, se semmiféle más árucikket. Területileg a sertésvásártér volt a legkisebb annak ellenére, hogy darabszámra sertésből hajtottak föl legtöbbet. Azonban a vásárokon árusításra kerülő sertések zömét nem hajtották ki a vásártérre, hanem az udvarokon karámokból adták el. Igen sokféle sertést hajtottak fel Gyulára. Igen híres és szinte egyeduralkodó volt valamikor a szalontai fajta, a siska disznó, amit szívesen vásároltak a külországi, különösen a svájci kereskedők is. Ezeket a szalontai sertéseket Nagyszalontán kívül — leginkább Okányból, Ugráról, Cséffáról, Feketegyőrösről, Feketegyarmatról, Tamásdáról és Sarkadról hajtották fel. Egyik fajtája volt az ugrai disznó; ez is olyan veres szőrű volt. mint a valóságos szalontai. Értékes és keresett sertésfajta volt a makkon hízott Arad-vidéki rác- vagy mangalica sertés is. Ennek az Aradi Hegyalja volt a hazája, a legtöbbet Borosjenőről, Elekről, Ottlakáról, Pankotáról, a Szentannákról, Világosról, Borossebesről hajtották fel, jobbára román kanászok, óriási falkákban. Ezekről az Arad vidéki mangalica falkákról és kanászaikról olvashatunk igen szép leírást loan Slavici Jószerencse malma című híres elbeszélésében is. A sertések javarészét a közeli uradalmak szolgáltatták. A gyulai és a kígvósi uradalmakon kivül elsősorban a Tisza család geszti uradalmát kell megemlíteni, ahonnan esetenkét 5—6 ezer darabot hajtottak fel. Híres és hoszú ideig keresett volt a Lovassyak nagyszalontai birtokáról felhajtott fekete szőrű sertés is. Ebből is 4—5 ezer darab körül szoktak felhajtani. József főherceg kisjenei uradalma adta a legtöbb makkolt disznót. Az Almássyak Kétegyházáról és Sarkadról uevanesak nagymennyiségben hajtottak fel sertést. A kisebb tenyésztők, és gazdák maguk árulták sertéseiket és általános szokás volt, hogy százán felül egy-egy ráadást adtak. Az uradalmak intézőikkel, kulcsáraikkal áruitatták a sertésfalkákat, bár Tisza Kálmán, Tisza István, Károlyi Tibor és Károlyi Sándor és több más nagybirtokos is rendszeresen személyesen is eljött a gyulai vásárokra. Fontos is volt, hogy személyesen tájékozódjanak, mert ahogy Khón Dávid följegyezte, Wenckheim Krisztina grófnő a sertésfelhaitás egyetlen napi késése miatt egy alkalommal 100 ezer forintot fizetett rá az eladásra. 73 Az uradalmak sertéseit rendszerint nagykereskedők vásárolták meg, ilyen esetekben is hagyományos volt százára egy ráadást adni. Az üzletkötést számos szenzál segítette elő. A szenzálok gyulai polgáremberek voltak, sok esetben olyanok, akiknek az udvarán eladni való sertéseket szállásoltak el. A szenzálpénz mindig előre kialkudott összeg volt, általában a vételár 2 %-a körül mozgott. Szenzálkodás73 Khón í. m. 223.
