Dankó Imre: A Gyulai vásárok (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 44-46. Gyula, 1963)
II. A gyulai vásárok ideje, helye és egyéb körülményei
A GYULAI VÁSÁROK IDEJE, HELYE ÉS EGYÉB KÖRÜLMÉNYEI Amint láttuk, a gyulai vásárok virágzásának idején négy vásárt tartottak. A január 25-i vásár neve téli, pálnapi, vagy pálfordulási vásár volt. Dacára annak, hogy a hideg időjárás sokszor károsan befolyásolta ezt a vásárt, mégis ez volt a legnagyobb disznóvásár. A felhajtás általában 20—30 ezer körül mozgott, de előfordult 80—100 ezres felhajtás is. Az ezen a vásáron kialakult sertésárak országosan irányadók voltak. A győri, kőbányai, váci, pozsonyi, kassá, nyitrai. soproni, szegedi, veszprémi, érsekújvári, rozsnyói, kecskeméti, nagykőrösi, ceglédi, szolnoki és pancsovai kereskedők mellett mindig nagy számmal jelentek meg rajtuk bécsi, drezdai, müncheni, nürnbergi és zürichi nagykereskedők is. A pünkösd előtti vasárnapon tartott vásárnak is volt külön neve. Leginkább exaudi vásárnak hívták, de tavaszi vásárnak, pünkösdi vásárnak is gyakran emlegették. Ez a vásár különösen a szarvasmarha felhajtás miatt volt jelentős. Mindig 8—10 ezer között mozgott az erre a vásárra felhajtott szarvasmarhák száma, de volt olyan eset is, hogy 40 ezer szarvasmarhát kínáltak rajta eladásra. A legtöbbet a közel eső bihari részekből, a Lunkaságból, Szilágyságból hajtották fel de igen gyakran jöttek Erdély belsejéből is. Érdekes idevonatkozóan a hajcsárok vélekedése. Azt figyelték meg, hogy a szarvasmarhákat mindig nyugatabbra hajtották, sohasem kelet felé. Vagyis, a gyulai vásárok esetében ez azt jelenti, hogy itt nemigen vásároltak Gyulától keletre eső területekre szarvasmarhákat. 54 Megerősíti ezt egy múlt század eleji leírás is, amely szerint az oláhapáti, sályi. szentandrási, szalontai paraszt marhakereskedők a váradi, a margittai, belényesi és más vásárokon vett szarvasmarhákat a gyulai, az aradi, a zarándi és a világosi vásárokon adták el. 55 A tavaszi vá•>4 RrafaH A/rátvás gvvHtése. EA. 4.1 p s. 1953. Vö.: Szabó Mátvás: A Körös és Berettyó alsófolvása vidékének rétgazdálkodása c. kiváló tanulmány több helyével. Néorajzi Közlemények II. (1957) 3—4. sz. 1—94. — A szerszámkészitéssel és árulással foglalkozó részét idézzük: „A szerszámkereskedésbe a magyar községek lakosai is bekapcsolódtak. Az aradmegyei Agya község (magyar) lakossága a szomszédos román falvak példájára „szénnel és faeszközökkel kereskedtek, melyeknek értékesítéséhez különösen értettek s készítményeiket Arad, Zaránd, Gyula, Békés sőt még Szeged piacaira is elvitték' — írja a Jószágismertetés IV. Kisjenői uradalom. Budapest, 1864 . 22.-t idézve. A legnagyobb favásárok Gyulán voltak: ide már 2—3 héttel elébb érkeztek a vásár előtt, különösen a téli vásárba. Az árut ott faragták ki a helyszínen. Legtöbben a vásárban adták el minden portékájukat, aki nem tudta eladni, az az alföldi tanyákat járta vele. A gyulai vásáron még Csongrádról is felkeresték őket, főleg magyarviilláért és tövisboronáért. Volt olyan csongrádi gazda, aki minden tavasszal elment Gyulára favilláért." I. m. 28. 55 Kovács Imre: Bihar Vármegye Szalonthai Járása Statistical és Topográphiai esmérete 1822. Esztendőben. Schram Ferenc: Két XIX. század eleji kézirat. A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum kiadványai 39. Gyula, 1962. 30.
