Bertalan Ágnes: Asszonyok, lányok Biharugrán (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 42-43. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1963)

Míg gyermek, az apja is, anyja is csókolgatja, de hogy felnőtt, nem csókolja meg sem az apját, sem az anyját, csak mikor elviszik a háztól, mint menyasszony. De köszönni sem köszönnek egymásnak sem este lefekvéskor, sem reggel, mikor felkelnek, még akkor sem, ha dolgát végezni elmegy a gyermek, vagy a lány a háztól pár órára. Iskolába menet is csak újabban köszön a gyermek, de a negyvenes években még előfordult, hogy a tavaszi napsütésben gallyat vágott az apa az udvaron, a kislány hangosan köszönt a kapuból, jelezve, hogy ő megy az iskolába. Az apa nem mondott rá semmit. — Köszöntem, apám! — kiáltja a kislány kicsit megütődve, csak nem haragszik az apja tán? Hiszen nem csinált semmi rosszat... — Hallottam. Menjél mán, mert elkésel. — Válaszolt az apa s végezte tovább a dolgát. Mindez természetesen nem vonatkozik arra, hogy más helyen, akár a szomszédban is, akiket minden nap lát, ne köszönjön a gyermek vagy a nagylány. Nem illik egy lánynak a mezőn pihenésképpen: akár a hátára, akár hasára feküdni. Nem ülhet úgy le otthon sem, legjobb barátnőjénél sem, hogy lábát szétvesse, ezt csak paszuly bontáskor, vagy tengerifejtéskor engedi meg éppen a munka ilyenféle kívánsága, mert hiszen a kötőjébe vesz egy csomó csöves paszulyt, s ott bontja az ölében, s a két^térde közötti szoknyamélyedésben csorog le az előtte levő kosárba. A tengeri szintén. Ekézéskor a lány nem ül fel a ló hátára, pedig egész nap vezetnie kell a lovakat, ha mégis felül, el kell hallgatnia a rettentő disznóságot, amit odakiabálnak neki. De így jár az a lány is, aki lovat hajt (szekérben). Az ilyen lány szereti mutogatni, hogy ő milyen szorgalmas, dolgos, de végeredményben kényelmes munka. De ha valami huncut emberrel találkozik, vagy messzebb a dűlőtől emberek dolgoznak, odakiáltják, neki: „Túl az éren lyukas kocsis... stb. (A parasztember ma se tud egészen megbarátkozni a motorbiciklin hátul ülő nőkkel, de mennyivel ízlésesebb is lenne, ha az osztrák divatot engednénk, hogy elárassza az ország motoros lányait, asszonyait, amikor is oldalt ül a hátsó ülésen, mint a régi lovagoló nők. ízléses és szép látvány.) A nagylány Ugrán nem ment cselédnek. A faluban 4—5 lány ha akad egy emberöltőn, aki ilyen munkára- ment, de az kiesett a falu életéből, hiába jött haza megöregedni. De napszámra jártak és járnak a lányok. Azelőtt az m~adalomba, aztán a Tógazdasághoz — itt már éves bérmunkások is vannak, akik minden reggel hazulról mennek el, s este visszamennek a családi élet megszokott ütemébe — s mindenhova, ahol éppen napszámos kell. Amit keres, magára költi. (A mezőgazdaságban az elmúlt években 60—80 forint is volt a napszám). Ruhát, biciklit, kabátot vesz magának. De míg férjhez nem megy, mindig kérezkedig az anyjától, bálba, faluba (vasárnap délutáni látogatás) vagy akár téli esti faluzásra is. Mikor férjhez^ ment, látogatásaikor jónapot-tal köszönti az anyját is, apját is.