Bertalan Ágnes: Asszonyok, lányok Biharugrán (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 42-43. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1963)

Az állandó cselédség mellett, akik bent laktak a kastély körül és ami inkább mondható könnyű, felelőtlen életnek, mint robotos, kizsákmányolt állapotnak, a falubeli asszonyok, emberek is bejártak disznóvágáskor, szappanfőzéskor s másmilyen házkörüli nagyobb munkák végzésére a kastélyba. Disznót minden héten vágott az uraság, télen-nyáron, egyaránt, fő tápláléka volt a disznóhús a cselédségnek is. A szalontai veres-szőrű mangalica, ami szájhagyomány szerint a török időkben erdőkbe, rétekbe szorult szalontaiak vaddisznóból szelídítettek, ellenálló volt a gyakori sertésvésznek, s a környéken abban az időben ezt a fajtát tenyésztették. A későbbi idők folyamán valami okból ez kipusztult, s a helyét elfoglaló másmilyen mangalicát pedig igen gyakran elseperte a vész, hiszen oltás még akkor nem volt. így a múlt század végén s a század elején a falunak harmada ha vágott disznót, mert egymás után vándoroltak ki a süldők a dögkertbe. Voltak parasztok, akiknek a jobbágyfelszabadítás előtt is már 30—40 lánc bér-földje volt, sok birkával, 5—6 lóval, tágas, nagy portával, mert házhelyhez könnyen lehetett jutni. A hajdani kóborlovagnak már csak egy nő-leszármazottja élt. Agnes kisasszony, aki soha nem ment férjhez. Semmi fogadalmat nem tett pedig, amit az is bizonyít, hogy volt egy törvénytelen fia, akit később nem tekintettek örökösnek. Egy-egy jobb módú paraszt hóna alá fogott egy kövérrucát, vagy kövérlibát őszidőn, s belábolt a falu közepén levő kastélyba a sáron, vagy porban. — Kisasszony, kéne nekem egy házhely, — tért mindjárt a lényegre. — Házhely? Azt, lehet. A rövid párbeszéd alatt a ruca, vagy liba átvándorolt a kisaszszony kezébe, s csak annyit mondott: — Hát fogjál, ahol a sor van... És a paraszt, történetesen Eszenyi szomszéd, felkötötte a gatyaszárat, s a soron, vagyis a Füveskertnél belegázolt a vízbe. Nagy láp volt ott, dehát, itt jött a sor. Két portának valót is átlábolt, s a négy sarkánál csomóba kötötte a sást, s várta, míg leszaladnak a vizek. Hogy pontosan hány porta volt a faluban, nem tudjuk. Az úrbéri rendezéskor minden jobbágytelek után 12 000 négyszögöl, vagyis 12 kislánc földet kaptak a parasztok, aminek körülbelül a fele volt jó szántó, a másik fele szik. A kiosztott földeket közmunkával árkoltatta az uraság, amely árokrendszert a becsapott parasztok éjszakánként behányták. Nappal újra kezdődött a robot, méreggel szaporodott az -árok, hogy éjszaka megint eltüntessék az új idők kezdetének nyomát. De hogy nem volt mit tenni, belenyugodtak az új földosztásba, s keservesen nézték a buja réti legelőket, a java szántóföldeket, ahonnan immár végképpen kiszorultak, mint a paradicsomból az első emberpár. A szabad legltetés, s az addigi állattartás lehetősége megszűnt. De jó fél évszázad múlva is elmentek az urasági földekre legeltetni. Éjjel csapatokba verődtek a