Dankó Imre: Jelentés a gyulai Erkel Ferenc Múzeum 1962. évi munkájáról (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 40. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1962)

A fenti összeírásról a következő megállapításokat tehetjük. Csak Magyar-Gyula cigányairól szól és csak a letelepedett cigányokat veszi számba; a minden bizonnyal meglevő vándor cigányokról nem be­szél. Ha a vándor cigányok számát a letelepedettek V3-ának vesszük, megállapíthatjuk, hogy 1848-ban Gyulán (tekintve, hogy Német­Gyulán nem igen voltak cigányok) 57+19 azaz 76 családban 225+75 azaz összesen 300 fő cigány élhetett. Az összeírásba felvettek zöme gyulai születésű és zenész foglalkozású. Jellemző körülmény, hogy a nem gyulai születésűek inkább nem zenészek és nem r. katolikusok, hanem alacsonyabb társadalmi szinten élő, későbben megtelepedet­tek, A nevekből ítélve arra is kell gondolnunk, hogy magyarok is keveredtek közéjük (Sütő Mátyás, Kállai János, Ladányi Ferenc stb.). Találunk német nevűeket is, bár elmondhatjuk, hogy a németek leg­kevésbé keveredtek velük; Német-Gyulát a cigányok messze elke­rülték. Román-cigányoknak vehetjük a Dima, Miklo, Kolompár, Antoni, Bakro, Czindnó stb. nevűeket, míg szerb eredetre valla­nak a Baligovits, Rátz, Nedelkovits nevek. A kimutatás mindössze két esetben jelzi, hogy az összeírt „nem igen állandó lakású". Ez a két család bizonyára éppen a letelepülés átmeneti állapotában volt s azért került bele az összeírásba. Mert, hogy állandó lakhellyel nem bíró, vándor cigányok még közeli negyven év múlva is voltak Gyu­lán, azt egy másik összeírásból is tudjuk. 1880-ban Gyula város lakosairól részletes összeírás készült. Az ösz­szeírás két hatalmas kötetét" a Gyulai Állami Levéltár őrzi. 14 Ebből az összeírásból közöljük összevetés céljából az akkori cigány családfők neveit. Sor­Ház­Név, foglalkozás és családi Születési hely és év Jegyz. szám szám állapot Jegyz. 2270 277 Rácz György nős, tapasztó Békésg yula 1837. cseléd 2478 300 Rácz János nőtlen, zenész Makó, 1855 kórházi ápoló 4010 481 Rácz János népzenész, nős Gyula, 1823 4029 485 Rácz Gyula népzenész, nős Gyula, 1855 4036 485 Rácz György népzenész, nős Gyula, 1826. 4038 485/1. Czindnó János népzenész, nős Békés, 1822. 4041 485/1. Farkas Ferenc népzenész, nős Gyula, 1818. 4046 486 ifj. Czindnó János népzenész, nős Gyula, 1851. 4049 486 Galambos Péter zenész, nős Gyula, 1815. 4050 486 Galambos Mihály népzenész, nős Gyula, 1842. 4060 486 Ladányi Lukács népzenész, nős Békésgyula, 1842. 4280 507 Stojka Ignácz kolompár czigány, nős Gyula. 1833. 4285 507/1. Lakatos Máté tapasztó czigány, Gyula, 1860. nős 14. Gyulai Állami Levéltár. Gyula Város összeírása I.—II. 1880.

Next

/
Oldalképek
Tartalom