Dankó Imre: Jelentés a gyulai Erkel Ferenc Múzeum 1962. évi munkájáról (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 40. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1962)

Múzeumi Hetünket 2000—2000 forinttal Gyulavári és Vésztő köz­ségek, 1500 forinttal Gyula város tanácsa és 670 forinttal a Tudo­mányos Ismeretterjesztő Társulat segélyezte. Múzeumunknak az elmúlt évben is sok csoportos látogatója volt. Közülük kiemelkedik a bolgár küldöttség látogatása szept. 9-én és a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem népművelés szakos hall­gatóinak látogatása nov. 20-án. Múzeumunkat 1962-ben a következő művészek látogatták meg: Bényi László, Bíró György, Bíró Lajos,'Drimmer László, Eigel Ist­ván, Gerzson Pál, Hajdik Antal, József Dezső, Józsa János, Koszta Rozália, Lipták Pál, Mokos Józef, Szenes Zsuzsa, Szurcsik János és Tenkács Tibor. A Múzeum barátok Köre Múzeumunk munkáját ebben az évben is hathatósan segítette a Múzeumbarátök Köre. A kör előfizetésekkel és terjesztéssel lehetővé tette, hogy 1962-ben is folytatódhatott a Gyulai Erkel Ferenc Mú­zeum Kiadványai című sorozat, melyben most is 10 szám jelent meg. Itt jegyezzük meg, hogy kiadványsorozatunkat mindinkább számon­tartják, értékelik. Péter László az 1—27 számokról összefoglaló is­mertetést közölt az Ethnographiában (LXXIII. — 1962 — 1. 169—70. p.). A kör kiadványait 1962-ben is 5000 Ft-tal segélyezte a városi tanács. A kör negyedévenként körleveleket küldött szét (a harma­dikat és a negyediket Összevonva). Tagjai eredményes jelentőhálózati, közönségszervezői munkát végeztek. A Munkácsy Hét és a Múzeumi Hét sikere nagyban köszönhető a Múzeumbarátok Köre munkájá­nak. Körünk anyagi támogatásával jelenik meg a közeljövőben Do­mokos Sámuel kétnyelvű méhkeréki népmesegyűjteménye is. A kör elnöke Implom József, titkára Szerdahelyi István, ügyvezetője dr. Dankó Imre. Szomorú kötelességünknek teszünk eleget, amikor halottainkról emlékezünk meg. 1962-ben különösen sokan haltak meg barátaink közül: Dr. Mező Imre gimnáziumi tanár, Gyimóthy István gimná­ziumi tanár, dr. Implom Lajos orvos, Bíró György festőművész ba­rátainkon kívül elvesztettük Erdős Kamuit is, a cigányság széles­körben ismert kutatóját, múzeumunk külső munkatársát. Emlékü­ket kegyelettel megőrizzük. Az intézet vezetése 1962-ben múzeumunk 380 iktatószám alatt 1711 ügydarabot inté­zett el. Bevételünk volt ellátmányból 121 896,50 Ft, bevételből, se­gélyből 72 142,00 Ft, összesen 194 038,50 Ft. Kiadásunk ugyanennyi volt, maradványunk nem volt. A pénzkezelést a múzeum tanácsi ke­zelésbe adása alkalmával febr. 14-én ellenőrizte a Múzeumok Köz­ponti Gazdasági Igazgatósága megbízásából Nánássy Lajos. Azóta pedig többízben Oláh László, a Békés megyei Múzeumok Igazgató­sága gazdasági vezetője.

Next

/
Oldalképek
Tartalom