Schram Ferenc: Két XIX. század eleji kézirat (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 39. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1962)

gan fütyerésző sárga és fekete rigók, tzifra büdösbankák, tsevegő Mátyások, kopátsoló harkályok, enyelgő vadgalambok, és szerelmes gerlitzék, és a földmivelő földjeinek vendégei a vig patsirták, tarka stiglitzek, tzinkék, és pintyek, és a pitzi ökörszemek. A fetske tsak úgy fog elmaradni, ha a jóltevő Természet Ura, enyhült egünk kellemetességeit megtagadván töllünk, többé tavaszt földünkre nem fog terjeszteni. C. Bogarak, tsúszó mászó állatok és Halak A Méh a teremtő kezeinek kitsiben is tsudálatos remeke, melly mind betses szerzeményeivel áldást nyújt gazdájának, mind pedig ha gazdája a bölts meggondolásra képes, népes társasága bámulásra méltó polgári alkotmányának különössége által tanitó gyönyörűséget szerez, minden természet visgáló szemében a bogarak nemébe igazságossan első helyett érdemelt. Nem lehet alkalmatlanságnak mondani a nyári vidám napokba körölöttök tett természeti idő töltést. Honnyoknak példás szeretete, fáradhatatlan munkásságok, minden mozgások felséges tanításokkal tölti a véllek bibelődőt, végre pedig drága mézek, és viasszok, uzsorával fizeti vissza a háládatlan ember költségeit. Óhajtani lehetne azért, hogy valamint közönségesen az egész hazába, vagy Vármegyébe, úgy ezen Járásbais ezen hasznos bogárnak tartása nagyobb igyekezettel gyakoroltatna. — Nem kis ártatlanok! Vissza vonom óhajtásomat! azt kívánom, hogy a telhetetlen szerzeményetekkel életeteketis elrabló ember végképpen elveszítsen benneteket, hogy iszonyú mészároltatástok által a Természet Urát, tovább ingerelni alkalmatossága ne légyen. Vagy pedig; ha a Teremtő az Emberek közzé rendelvén benneteket, tartástokat tsak ugyan óhajtanom kell, hozzá teszem azon ohajtástis, hogy vajha elhagyván a régi gyilkolással nyert zsákmányozás módját, hazám fiai a Méhtartást az újjabbi meg bizonyított hasznú mód szerént folytatván, ollyan lakhelyekbe szállítanák méheiket, a honnan a lehető mennyiségbe mézelhetvén, a munkásokat életének leg alább ön hasznok tekintetéből is kedveznének. Meg kell é azon állatot ölni, a melly kedvező környülállások között nagyobb hasznot ád rendes használtatásával, mint halálával? Ezen Járásnak minden részei alkalmatosak a Méhtartásra. Legjobbak a hárs, som, és más fákat termő hegyes részek; a hol a dologtalan Oláhság a rendes méhtartással sokat segítene magán, és a dolgos bogártól talám magárais nagyobb szorgalom ragadna. Gyönyörűséggel lehet azomban emléteni, hogy Járásunkba több uraságok, nem annyira (6) haszonért, mint nemes érzésből a méhtartást rendes úton folytatják. Az Aradi Zsidók akó vagy vékánként magokhoz szedvén a kasból mindenestől öszve vert mézet, ezen Járás hegyesebb részeiből, nagy Summákat nyernek, feljebb szállitván azt. A Szalonthaiak közülis sokan szednek mézet, kivált a Járás Mezőségén, és alsóbb tájjain. A Ház szükségére meg hagyott lépek-