Schram Ferenc: Két XIX. század eleji kézirat (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 39. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1962)
rontó vendégeket az adóbeli dica minden más állatok felett terheli, és az Erdők birtokossai előttis tsekély betsületbe állanak. Ha tsak a Járás nevezetét haljais valaki, azonnal eszébe ötlik, hogy itten különös hirü disznók szaporittatnak. A Szalonthai Sertések ország szerte esméretesek. Ezen állat mellynek (4) húsa Schwartner szerint^) a köz Magyarnak (:de a nagyoknak is:) „tsemegéi közzé tartozik, myers Szalonnája pedig szinte olly elkerülhetetlen szükséges valamije, a millyen az Indusok Betelje vagy a Hollandusok Theakannája", leg jelesebb formába nevekedik, Szalontha Mező-Várossa tehetős Gazdáinak gondviselések alatt, a kik közzül némellyek több százakból álló nyájakat tartanak; különös figyelemmel lévén a szép állású Kanok és Magló kottzák kiválasztásába, és a kisded Malatzoknak jól tartásába. Egyáltáljába vévén azomban az egész Járásba nem tsak a birtokos Urak nagy Nyájj ai, hanem sok adófizetők kissebb nyájai is szép disznókkal tartják az Ország nagy részét. A Szalonthai és Debretzeni Kupetzek keresve szedik a Járásba a leg szebb Disznókat, és messzebb helyekre hajtván a Szalonthai Sertéseink jó neveit, helyes előre látással, terjeszteni és fenntartani igyekeznek. Lehet pedig állitani, hogyha Vármegye négy Járásaiban öszveséggel sem nevekedik fel több sertés, mint magába ebbe a Járásba, mivel a minden felé elterjedő rengeteg Erdőségek ritkán hadják terepély ágaik alatt turkálva bolyongó vendégeiket, az őket még álmokban is gyönyörködtető manna nélkül; a sok rétségek pedig puha nyugvó s turkáló helyet, úgy enyhülést a nyári rekkenő melegbe szolgáltatnak. A Szalonthai fajon kivül tartanak sokan fekete, és fehér mangalitzákatis, mellyek könnyebben nevekednek a vereseknél. Vágynak még a Szalonthai és Debretzenieken kivül Szent Andráson, Oláh-Apatiba, Sályiba, Ökrösön, Siódon, és több helyeken kevesebbe vágó Kupetzek is, akik a Sertések minémüségére való tekintet nélkül, kevesebb számmal szedik a sertéseket, és ezek Arad Vármegye helységeitis feljárják. A familiák mennyiségéhez erányozva fel lehet venni, hogy esztendőnként ezen Járásba 15—20;000 darab Sertés kontzoltatik le. A Szalonthaiak midőn közelebb makkot nem kaphatnak, Bereg, Ugotsa, és már Vármegyékbeis fel hajtják disznaikat. Tejére és bőrére nézve tsodálni lehet, hogy a Bivaj nagyobb számmal nem tenyésztetik ezen Járásba, holott a sok vizes helyek számosabbakatis bé fogadnának, tartása kevésbe kerül, igára pedig sokra alkalmatos. Egyes Uraságok mégis tejelésre tartanak egynéhányat. A Szamár a kietlen pusztaságon legeltető Juhászoknak társzekere, és a félénk Juh komoly társa, tsak a Juh Nyáj aknái tárta tik. A hegyi részeken lakók, minthogy minden dudvával bé elégszik, házak környékénél is nevelhetnék sovány trágyázására, és más elő forduló szükségekre használhatván. Ha Schwartner 6 ) Magyar Ország Statisticájában a Kutyákat ezen szókkal:" Egy statisticai tréfa (: Curiosum :) lenne, a szükséges, és haszontalan kutyák, mennyiségét tudni, a Magyar Juhászkutyától
